Döbbenetes, mennyire utánozza az élet az irodalmat! Azt már megszokhattuk, hogy Verne Gyula álmai a Hold-utazásról mára megvalósultak, napjainkban viszont minden idők egyik legnagyobb sci-fi íróját, Isaac Asimovot követik fantáziadús építészek. Az orosz származású amerikai szerző (akinek, nem mellékesen, eredeti szakmája biokémikus volt) fél évszázaddal ezelőtt publikált fantáziakrimije szól arról, hogy a jövőben – miután már elviselhetetlenül túlnépesedett a föld – a lakosság a felszín alá építi településeit, ott éli mindennapjait. Az emberek generációkon át annyira hozzászoktak ehhez az életmódhoz, hogy nem is merészkednek a felszínre, „a mezítelen Nap” alá.

Egyébként a lefelé építkezés gondolata, sőt a megvalósítása sem teljesen új. A párizsi Louvre huszonkét éve elkészült híres piramisa alatt is lenyúlik a múzeum (sőt párja, a Pyramide Inversée, a fordított piramis tizenhárom méterre belóg a föld alá). A felszín alá terjed a washingtoni National Mall, nemkülönben a 27 kilométer hosszan elnyúló, üzletekkel teli sétány, a torontói PATH. De már réges-régi korokban is építkeztek a föld alá. A törökországi Kappadókia nevezetessége Derinkuyu. 1963-ban véletlenül, egy fal lebontásakor fedezték fel ezt a hatalmas kiterjedésű, többször tíz méter mélyre nyúló, lefelé többemeletes fantasztikus várost, csodálatosan megtervezett és kivitelezett természetes szellőző- és vízellátórendszereivel, kiterjedt lakóhelyiségeivel és hatalmas tárolótermeivel, ahol tízezernyi ember is menedéket találhatott az állandóan fenyegető külső ellenség ellen.

A lefelé építkezés tehát nem puszta fantazmagória, már csak azért sem, mivel szakértői becslések szerint a világ népessége a következő századforduló környékén elérheti a tízmilliárd főt, és ők legalább háromnegyed részben városokban fognak élni. A mega-, giga-, tirannopoliszok pedig nemhogy emberek millióit, hanem többször tízmilliókat tömörítenek magukban. A Wikipédiát böngészve döbbenetes adatok tárulnak elénk: már most is közepes országnyi tömeg él egy-egy óriásvárosban.

Messzire előretekintő, vagy csak fantáziadús építészek látomásaiból nincs is hiány. A japán Tadao Ando például évek óta lelkes prófétája a föld alatti „láthatatlan építészetnek”, amivel mentesítené a felszíni nagyvárosok – köztük hazájának fővárosa, Tokió – egyre elviselhetetlenebb zsúfoltságát. A német Sebastian Machleb tovább megy, szerinte már néhány évtizeden belül mindennapjaink részei lesznek a föld alatti városok. Méghozzá nemcsak lakó- és irodaépületek, hanem akár erőművek, sőt mezőgazdasági térségek is. Az ő felfogásában a zsúfoltság és a versengések nyomán (ki tud még több métert rápakolni a legújabb felhőkarcolóra) a napjainkban egyre magasabbra nyúló toronyházak valóságos környezeti szörnyetegek, amelyek hatalmas erőforrásokat kötnek le pusztán a fenntartásukkal. A nagy magasságokba nyúló épületek rengeteg energiát fogyasztanak a megfelelő klíma, a víz- és egyéb szolgáltatások biztosításához és a tökéletes biztonság megőrzéséhez. Más a helyzet a föld alatt – állítja Machleb –, itt nincsenek drámai légköri változások, a hőmérséklet is egyenletes, télen nem uralkodnak nagy hidegek, nincsenek méteres hótorlaszok, nyáron elkerüli a forróság és a tomboló viharok. A világítás is megoldható, mivel üvegszáltechnikát és furfangos optikai megoldásokat alkalmazva a természetes fény eljuthat tekintélyes mélységekig is.

Itt van például Mexikó, a világ egyik leggyorsabban népesedő országa. Az adatok szerint a fővárosa még az elővárosok nélkül is csaknem annyi lakost foglal magában, mint egész Magyarország. Ez is ihlette Esteban Suarezt, hogy fordított piramist képzeljen el a föld alá. Összesen 57,6 ezer négyzetméter területű, 65 emeletes, üvegfalú „földkarcolója” 300 méter mélységig nyúlna le. „A piramis alakzat elődeinkre, az aztékokra emlékeztet” – magyarázza Suarez. A fordított gúlát úgy tervezik meg, hogy még a legalsó szinten is természetes fény világítson.

A Washington Egyetem munkatársa, Matthew Fromboluti „Felül/Alul” elnevezésű projektjével Arizona államban, egy leállított rézbánya helyén található mintegy 1,3 négyzetkilométer kiterjedésű és 70 méter mély kráter helyére építkezne. A létesítmény közepén egy tölcsér alakú építményben csövek húzódnának, ezek gondoskodnak a levegőztetésről és a megfelelő klíma beállításáról. Mivel Fromboluti földdel fedné be a lefelé nyúló épületét, nagy, kör alakú felső nyílásokkal gondoskodna a napfény bejuttatásáról, és napelemek révén még az energiaellátásról is. A vízellátást zárt rendszerben képzeli el, vagyis a megtisztított vizet visszaáramoltatja a fogyasztókhoz.

Izgalmas lehetőségek. Csak rengeteg problémát is felvetnek. A kivitelezés költségei talán még a megvalósítás legkisebb akadályát jelentik, bár nagy valószínűséggel jócskán meghaladják a felszíni építkezésekét. De például, hogyan határozzák meg a „telektulajdont”? Miként valósítható meg a biztonságos és folyamatos közműellátás? Az építés elkezdése előtt mennyire lehet megbízhatóan felmérni a talaj alatti kőzeteket, vizeket, sőt esetleg ott megbúvó elaggott bombákat? Mi történik egy nagyobb földmozgás/földrengés hatására? Odaszokhatnak-e a mélybe kártevők, paraziták? A legnagyobb problémát azonban maga a föld alatt élő ember jelenti. Mennyire képesek tájékozódni a lakosok a lenti labirintusokban, hogyan szoknak hozzá a mesterséges világításhoz? Mennyire biztonságos a levegő tisztántartása, és mi történhet egy esetleges pánik kitörésekor? A kérdések sora hosszan folytatható.

Elijah Baley, Asimov regényének egyébként igen bátor nyomozó hőse pániktól eltelve, rettegve lép ki a föld alól, a mezítelen Nap alá, amikor különleges küldetése arra kényszeríti. Ő végül, roppant keservesen, legyőzi önmagát. De számunkra a kérdés mindenképpen megmarad: vajon tényleg a föld alá búvás lesz-e az emberiség jövőjének megváltó leleménye?

Szürreális vagy valóságos kép a jövőből? A képen Mexikóváros történelmi központjának terve:300 méter mélyre nyúlna le a fordított piramis, a föld belsejét „karcolva”. Az emeletek üvegfelületen át, száloptikás-prizmás rendszer segítségével juthatnak fényhez, megvilágításhoz. A fordított piramis üvegből készülő alaplapján, a felszíni tér részeként, járni lehet. A földkarcoló belsejében lakások és munkaterek, szórakoztató- és kereskedelmi egységek, sőt fákkal szegélyezett, pázsitos parkok és sétányok is lesznek.