A louisianai mocsarak megmentésének módszereiről évtizedek óta folyik a vita. Már az olajkatasztrófa előtt is veszélyes ütemben zsugorodtak e vizes élőhelyek, főleg a New Orleanst az árvizektől védő gátak és töltések, illetve a hajózási célú csatornák kiépítése miatt. Beavatkozás nélkül a Mississippi mocsaras deltatorkolata 50 éven belül nyílt vízzé válhat. A vita hatására szélsőséges megoldásokat is magában foglaló tervek születtek a terület megmentésére, melyekről a New Scientist adott átfogó képet.

A mocsarak részben az üledék-utánpótlás hiánya miatt zsugorodnak. A szél és a hullámverés folyamatosan erodálja a tengerpartot, a gátak és töltések pedig visszatartják a folyó hordalékát. Az olaj- és gázipari tevékenység miatt kotrással tisztán tartott csatornák tengervizet szállítanak a szárazföldre, és ezzel tönkreteszik az édesvízi mocsarakat is. Mindehhez hozzájön még az emelkedő tengerszint és az USA történetének legnagyobb olajkatasztrófája. Mocsarai nélkül Louisiana tenger gyümölcseire épülő, virágzó élelmiszeripara tönkremehet, ráadásul elveszhet a terület Mexikói-öböl felől érkező, heves viharokat mérséklő hatása.

R. Eugene Turner tengerpart-ökológus kisebb beavatkozásokat tart indokoltnak: több ezer kilométer hosszú, használaton kívüli csatornát töltene fel a csatornák mentén felhalmozott, kikotort üledékekkel. Azt is hagyná, hogy a Mississippi hordaléka kijusson a folyódelta mocsaraiba.

Mások nagyobb tervekről álmodnak. Herry Roberts nyugdíjas üledékgeológus kiszámolta, hogy 18–24 milliárd tonna üledékre lenne szükség a folyódelta megőrzéséhez a következő évszázadban várható tengerszint-emelkedés ellensúlyozására. Roberts számára nem az a kérdés, hogy Louisiana elveszett édenkertjét hogyan állítsák vissza, hanem hogy hogyan hozzanak létre egy újat, egy még jobbat. Ennek megvalósítására áprilisban 23 millió dolláros projekt indult, melynek keretében az egyik öbölből egy kb. 6 kmre lévő természetvédelmi területre pumpálnak át iszapot. A projekt célja egy 160 hektáros mocsár létrehozása.

A talaj helyére kerülése azonban kevés. Fűfélékre is szükség van a humusz megkötésére, erre pedig nem alkalmas bármelyik fűfaj. Húsz évvel ezelőtt Michael Materne, a Louisianai Egyetem Mezőgazdasági Központjának (AgCenter) vízi élőhelyekre szakosodott botanikusa, több őshonos zsinegfű magját gyűjtötte be Amerika-szerte, a legellenállóbb fajok után kutatva. Ma egyedüliként Materne, Vermillonnak nevezett, zsinegfűváltozatát használják a területhelyreállítási projektekben. A biológiai sokféleség biztosításához a közeljövőben a kutató által kinemesített 6 újabb változatot is fel akarják használni. Igaz, hogy Materne fűváltozatai a legellenállóbbak, ám van egy hibájuk: kis mennyiségben termett magjuk sérülékeny, és lassan csírázik. A kézi ültetés lassú, és közben a terület tiprása miatt sok növény sérül.

Materne kollégája, Herry Utomo 126 zsinegfűfajt keresztezett, melynek eredményeként 15 ellenálló magvú változatot sikerült kinemesítenie. A jövő év elején repülővel fogják elvetni a füvek magját.

Az AgCenter munkatársai közben az édesvízi mocsarak élővilágának helyreállításán is fáradoznak. Mesterséges úszó felületeket vetettek be kölessel az egykoron a területet borító vastag, úszó növényszőnyeg utánzása végett.

A víz felszíne alatt is komoly változások történnek. A tömörödő, süllyedő tengerfenék miatt az elpusztult osztrigahéjból álló és normális esetben épp a víz felszíne alatt meghúzódó, természetes zátonyok mélyebbre kerülnek. Steven Hall és kollégái cementből, mészkőből és osztrigahéjból álló, mesterséges zátonyokat terveztek, hogy fánk alakú építőelemeikkel a folyótorkolatban bárhol meg tudják emelni a meder szintjét, és új otthont adhassanak az osztrigáknak. A „fánkok” átmérője 1,5 m, és miután nincs bennük a pórusokat kitöltő homok, a víz éppúgy áthatol rajtuk, mint a természetes zátonyokon.

Hall Oysterbreak néven szabadalmazott „fánkjai” most vizsgáznak újélőhely-teremtési és hullámenergia-mérséklési képességből. A hullámtankban végzett, 2007-es tesztelésben a „fánk” 70 százalékkal csökkentette a hullámenergiát. Ez elég ahhoz, hogy megvédje a mocsarakat és a parti területeket a viharok során keletkező, nagy erejű hullámoktól. Hall 3,8 millió dollárt kapott egy több kilométer hosszú, mesterséges „fánk”-zátony kiépítésére a Rockefeller Természetvédelmi Területen. A munka tavasszal kezdődik.

A Jimmy-öbölben két georgiai kutató az olajkatasztrófa okozta károk enyhítésére és a természet megsegítésére „szelídebb gyógymódot” keres. A 2002-es spanyolországi Prestige olajszennyezés során végzett kísérletet ismétlik meg, melyben a kutatók olajjal szennyezett talajmintákat gyűjtöttek, és a minták feléhez agyagot kevertek. Három év elteltével a megmintázott agyagban lévő olaj 90 százaléka lebomlott a kontrollmintákban tapasztalt 30 százalékhoz képest. Az amerikai kutatók úgy vélik, az agyag elektrosztatikus töltése kötheti meg és tarthatja együtt az olajat és a mikrobákat. Ám kísérletük hiába lenne sikeres, nem valószínű, hogy nagy léptékben Louisianában is felhasználnák a módszert. Egyrészt az olajmentesítéssel kapcsolatban az USA Környezetvédelmi Hivatalának álláspontja szerint a természetre kell hagyni a dolgokat. Másrészt mire a kísérlet eredményei megszületnek, már késő lesz a beavatkozásra. Ennek ellenére a kutatók bíznak abban, hogy be tudják bizonyítani, a mérnöki beavatkozás az ökoszisztéma károsítása nélkül is elvégezhető. Ha sikerrel járnak, a környezetpolitika megváltozhat, mire bekövetkezik a következő nagy olajszennyezés. Addig is a munkálatok alatt a louisianai folyódelta élő kísérleti laboratórium, ahol talán eldőlhet, ki tud többet: a tudomány vagy a természet.