Hétatomos tranzisztor

A félvezető eszközök miniatürizálásában élenjáró ausztrál Új Dél-walesi Egyetem kutatói atomi méretű tranzisztor előállításáról számoltak be a Nature Nanotechnology hasábjain. Valójában egy szilícium egykristály lapka 7 atomját cserélték ki foszforatomokra, de az így létrejött eszköz tranzisztorként működik.

A félvezető eszközök miniatü rizálásának legfontosabb célja kvantumkomputerek előállítása. Szakemberek véleménye szerint bizonyos számítási feladatokat exponenciálisan nagyobb sebességgel lehet elvégezni kvantumszámítógépekkel, mint hagyományos számítógépekkel. Az eddig előállított legkisebb tranzisztor 40 nanométer (40 milliomod milliméter) átmérőjű volt, az ausztrál kutatók atomi tranzisztora ennél sokkal kisebb, mintegy 4 nanométeres. A mikroeszköz képes kapcsolóként és erősítőként is működni, úgy mint a hagyományos tranzisztorok.

A kutatóközpont vezetője, Michelle Simmons professzor elmondta, hogy munkatársai egy pásztázó alagútmikroszkóp segítségével tulajdonképpen egyenként „kilökdösték” a kristályrácsból a szilíciumatomokat és a helyükre taszigálták a foszfort. Ez a világon az első irányított atommozgatás, előre megtervezett struktúra létrehozására. Az nyilvánvaló, hogy ezzel a fáradságos módszerrel nem lenne túl termelékeny egy kvantumkomputergyár, de a kutatócsoport demonstrálta, hogy néhány atom precíz áthelyezésével, illetve kicserélésével gyárthatók atomi méretű tranzisztorok.

A sikeren felbuzdulva Simmons professzor elmondta, hogy csapata egy kvantumszámítógépet szeretne megépíteni, ehhez Ausztráliában kiváló kutatógárda áll rendelkezésre, akik eddig is világraszóló eredményeket értek el a nanotechnológiában.

Középen hét foszforatom szilíciumlapon, átlósan kétoldalt az elektromos vezetékek láthatók
Középen hét foszforatom szilíciumlapon, átlósan kétoldalt az elektromos vezetékek láthatók
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.