CeBIT csak profiknak

Egyre kevesebb a kiállító és a látogató a hannoveri CeBIT-en: a tavalyi esztendőhöz képest idén várhatóan 5–10 százalékkal zsugorodik az évek óta összemenőben lévő vásár. Hannoverben 2008-ban 5800 vállalat mutatkozott be – tavaly már csak 4300-an, idén pedig mindössze 4157-en voltak. A közönség létszámában az idén legalább 10 százalékos csökkenést prognosztizálnak.

Pedig a CeBIT igyekszik reagálni a változásokra: új irányt nyitottak a CeBIT Sounds nevű zeneipari technológiai bemutatóval, és visszafordultak a vásár eredeti, üzleti és irodai profiljához. Ez utóbbi azonban a válság idején viszonylag kis piaci potenciállal rendelkezik, és a nagyközönséget is kevésbé érdekli.

Az idei központi téma a Connected World (összekapcsolt világ), ami „kibontva” leginkább a széles sávú mobilinternetet, és az arra épülő újabb biztonsági, közlekedési és adattovábbítási alkalmazásokat jelenti. A vásáron kéttucatnyi hazai cég is képviselteti magát, s a seregszemle díjazottjai között is vannak magyarok: platina díjat kapott a Prezi. com prezentációkészítő, arany díjas lett az MTA SZTAKI a pocket guide nevű turisztikai navigációs megoldással, a Typotex Kft. pedig – a Bábel Mátrix Web Antológiáért – ezüst díjban részesült.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.