NAPI FELFEDEZŐ

Ehető gyapot

A texasi A & M Egyetem kutatójának sikerült ehetővé tennie az emberiség egyik legrégibb, ám eddig szinte kizárólag ipari célra használt kultúrnövényét. A gyapotmag magas fehérjetartalmú, ám a héjában lévő anyag miatt mérgező. Ugyanez az anyag gondoskodik egyébként a növény biológiai védelméről is, ezért az eddig kifejlesztett, méregmentes változatok nem bizonyultak termeszthetőnek. Az új eljárás azonban csak a maghéjból tünteti el a méreganyagot. (MTI)

Távfűtő számítógép

Lakások távfűtésére használják majd egy készülő szerverközpont hulladékhőjét Helsinkiben. Az Uszpenszkij-katedrális alatti légvédelmi bunkerban kiépülő centrumból a számítógépek működése közben keletkező hőt egy hőszivattyú közreműködésével betáplálják a főváros távfűtőrendszerébe. A rendszer a számítógépek hűtését is megoldja majd, így kétszeresen is energiatakarékos lesz. Hasonló megoldásokat terveznek Lahtiban és Turkuban is. (Népszabadság)

Hatékonyabb napelem

Háromrétegű összetett cella alkalmazásával közel 36 százalékra sikerült növelni a napelemes áramtermelés hatékonyságát (az érték azt jelzi, hogy az egységnyi felületre jutó napenergia mekkora hányadából lesz elektromos áram). A Sharp új fejlesztésében a szilíciumalapú napelem helyett többrétegű, indiumot és galliumot is tartalmazó napcellák működnek fényelnyelőként, így többféle hullámhossztartományt is hasznosítani tudnak. Az egyelőre viszonylag drága „szendvicset” elsőként műholdak áramtermelő rendszereiben alkalmazzák. (Népszabadság)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.