Új repülőmotort tesztel a NASA

A párizsi Air Show kiállításon mutatta be a General Electric (GE) a technológiai áttörést jelentő új, környezetbarát sugárhajtóművét. A nyitott rotoros repülőgépmotor a cég 1980-as években megkezdett tesztjeinek folytatása.

Húsz évvel ezelőtt az amerikai cég sikerrel tesztelt a szárazföldön, majd repülés közben egy nyitott rotoros sugárhajtóművet, mellyel a hasonló méretű, de hagyományos hajtóművekhez képest 30 százalékos üzemanyag-megtakarítást értek el. Akkor még nem volt ilyen drága a kerozin, ezért leálltak. Húsz év alatt az üzemanyag jócskán megdrágult, és a klímaváltozás miatt is sokat változott a helyzet. Két évtized után a vállalat az amerikai űrkutatási irodával, azaz a NASA-val közösen újrakezdi a szélcsatornás tesztelést. Átfogó aero- és akusztikai elemzést végeznek, hogy jobban megismerjék a szerkezet valós környezetben nyújtott teljesítményét. A GE és a NASA öszszesen hat különböző forgólapátszettet próbál ki.

A teszteknél két sorban elhelyezett ellentétes forgásirányú forgólapátokat használnak. Az első sorban tizenkét lapátot, a második sorban tíz lapátot helyeztek el. A forgólapátokat kis és nagy sebességű szélcsatornában, szimulált repülési körülmények között is elemzik majd.

A hajtómű lényege, hogy a lapátok nem a házon belül, hanem azon kívül helyezkednek el. A nyitott forgórészes felépítésben két sorban elhelyezett ellentétes forgásirányú és a szokásosnál nagyobb ívben görbített forgólapátok a hagyományosnál nagyobb tolóerőt képesek elérni kisebb energiafelhasználás mellett. A nyitott rotoros hajtómű csak a nyolcvanas években valósulhatott meg, amikor kifejlesztették a karbonszálas technológiát. A módszer hátránya, hogy a rendszer nagyon sérülékeny, illetve sokkal zajosabb, mint a hagyományos. Ugyancsak ellene szól, hogy hosszú távon nem tudni, mire képes. Igaz, éppen ezért kezdik el a teszteket.

Az új hajtómű modellje
Az új hajtómű modellje
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.