Berki Krisztián elemében van

Régen vártak már ilyen izgatottan Világ Kupa-versenyt a sportág magyar szerelmesei: a péntektől vasárnapig tartó szombathelyi eseményen ugyanis több mint egy év után újra nemzetközi viadalon szerhez áll Berki Krisztián.

A lólengés londoni olimpiai bajnoka, a világ- és Eb- aranyérmes tornász nehéz időszakon van túl: megműtötték a vállát, majd nem sikerült kvalifikációt szereznie a riói olimpiára. „Az utóbbi időben tudtam annyit edzeni, hogy tréneremmel, Kovács Istvánnal úgy döntöttünk: részt veszek a Világ Kupán" – mondta lapunknak Berki.

A sérüléséről a klasszis elárulta: szinte már százszázalékos állapotban van, noha olykor még érez fájdalmat a vállában, de egy műtét után ez természetes. „Most egy jó vállam és egy jobb vállam van..."

Berki azt még nem döntötte el, hogy az alacsonyabb vagy a magasabb kiinduló pontszámú gyakorlatát mutatja-e be, majd pénteken, a selejtező napján méri fel a lehetőségeit. Mindenesetre azt leszögezte: az immár az ő nevét viselő elem ebben a gyakorlatban még biztosan nem lesz benne, annak betanulása több időt és edzést vesz igénybe. Mint köztudomású, a magyar tornász ily módon is beírta a nevét a sportág egyetemes történetébe: a „kápán végrehajtott orsó Thomas-körrel való kombinálása" – hivatalosan ez a Berki-elem. „Sok mindent elértem már a tornában, ez azonban másfajta siker, amely számomra olyan, mint egy olim­piai aranyérem, hatalmas dicsőség, és még mindig felfoghatatlan egy kicsit" – tette hozzá.

Magyarországon hét év után rendeznek újra tornász Világ Kupát, amelyen több mint húsz ország százharminc versenyzője szerepel. Berki esélyeit egyelőre nehéz felmérni: a múlt héten lólengésben megnyerte az országos bajnokságot, de korántsem volt elégedett a teljesítményével.

Nagyon reméli, hogy ott lehet a 2020-as olimpián, a két év múlva esedékes kvalifikációs időszakra szeretne jó formába kerülni. „Lólengésben Louis Smithszel és Max Whitlockkal hárman vagyunk képesek tizenhat pont körüli eredményre, így valószínűleg kettejükkel kell majd ismét megküzdenem, bár biztosan lesznek feltörekvő ellenfelek is."Bodnár Zalán„Most egy jó vállam és egy jobb vállam van..."

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.