Vád alá helyezhetik az orlandói mészáros feleségét

Elképzelhető, hogy Noor Salman is benne volt a 49 áldozatot követelő akcióban.    

Mint ismeretes, vasárnap hajnalban Omar Mateen megtámadta a floridai Pulse nevű melegklubot, és csaknem 50 embert gyilkolt meg néhány óra alatt. A férfit a rendőrök végül lelőtték. Feleségét – aki szerint Mateen bántalmazta is házasságuk alatt – nem sokkal a tragédia után kihallgatták, de végül elengedték. A nő a rendőröknek azt mondta, hogy próbálta lebeszélni a férfit tervéről – írja a BBC.

Az ügyészek arra kérik az esküdtszéket, hogy vizsgálják ki, milyen szerepe volt a nőnek a mészárlásban. Könnyen lehet ugyanis, hogy több vádpontban is bíróság elé kell majd állnia. Az emberölési kísérletben való részvétel mellett azzal is megvádolhatják, hogy nem értesítette a hatóságokat a lehetséges támadásról.

Néhány forrás szerint ugyanis több lehet a dologban: az is elképzelhető, hogy a férfi felhívta a feleségét a klubból a támadás alatt. Több amerikai hírforrás arról is beszámolt, hogy Mateen a nővel együtt vette meg a támadáshoz használt lőszereket, és néhányszor felesége vitte el a férfit a klubhoz, hogy az terepszemlét tarthasson.

Mateen egyébként az elmúlt három évben igen gyakran látogatta a szórakozóhelyet, és meleg társkeresőkön is ismerkedett. A szülei, munkatársai szerint ugyanakkor gyakran tett homofób megjegyzéseket, nemrégiben Miamiban két csókolózó férfi látványa borította ki.

Bár Mateen a támadás előtt felhívta a rendőrséget, és hűséget fogadott az Iszlám Államnak, a nyomozók szerint nincs bizonyíték, hogy kapcsolatban állt volna bármilyen terrorszervezettel. A férfit az FBI egyébként az elmúlt években kétszer is kihallgatta, de nem találtak semmi gyanúsat. A biztonsági őrként dolgozó Mateen legálisan vásárolta a támadáshoz használt fegyvereket néhány nappal a mészárlás előtt. 

A tragédia az egész világot megrázta, számos nagyvárosban tartottak megemlékezéseket az áldozatokért. A mészárlás kapcsán ismét sokan megkérdőjelezték az Egyesült Államok fegyvervásárlással kapcsolatos törvényeit. Florida államban egyébként elképesztően egyszerű fegyverhez jutni: könnyebb, mint ha az ember abortuszt szeretne.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.