Európa-szerte körözik a magyar csuklyás rablót

A múlt hétfőn három gyanúsítottat fogott el a rendőrség a XVII. kerületi Pesti úton történt autós üldözés és lövöldözés ügyében, de egy férfi még szökésben van.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, szeptember 29-én 6 óra 30 perc körül ismeretlen férfiak megtámadtak két ruhakereskedőt Budapesten, a XVII. kerületi Újlak utcában. A csuklyát viselő támadók gázspray-vel lefújták, majd megkötözték az ázsiai származású férfiakat, elvették a náluk lévő 1,5 millió eurót és egy fehér színű kisbusszal elmenekültek. Miután a sértettek kiszabadultak, Volvójukkal a támadóik után indultak. A menekülő támadók lövést adtak le az őket követő gépkocsi irányába, aminek következtében az egy fának ütközött a XVII. kerületi Pesti úton. A lövöldözésben, illetve a balesetben senki sem sérült meg.

A BRFK Rablási Osztályának munkatársai a nyomozás során három férfit azonosítottak, akik beszerezték a támadók által használt kisbuszt, illetve igyekeztek elrejteni, eltüntetni azt a két személygépkocsit, amelyre a menekülő támadók a Cinkotai úton hátrahagyott kisbuszt lecserélték. A rendőrök az egyik személygépjárművet Pest megyében, a másikat Komárom-Esztergomban találták meg – írja honlapján a rendőrség.

A gyanúsítottakat, Sz. Gábor 33 éves székesfehérvári lakost október 3-án, B. Miklós 56 éves székesfehérvári, valamint Cs. Balázs 20 éves kápolnásnásnyéki lakost október 4-én fogták el a rendőrök. Őrizetbe vételüket követően a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

A nyomozók azonosították az egyik támadót, Plank Zoltán 47 éves székesfehérvári lakost, aki jelenleg szökésben van és európai elfogatóparancs van érvényben ellene.

Kérik, hogy aki felismeri Plank Zoltánt, vagy érdemi információja van tartózkodási helyéről illetve a bűncselekményről, az névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú" zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.