465 millió okuk volt a lövöldözésre a rablóknak

1,5 millió eurót, azaz körülbelül 465 millió forintot zsákmányoltak azok a rablók, akik hétfő reggel autóval menekültek és lövöldöztek a fővárosban.

Ahogy mi is megírtuk, hétfő reggel, fél hét körül a főváros XVII. kerületében két csuklyás rabló támadt rá két kínai férfira, akiket gyorskötözővel ártalmatlanná tettek.

A rablók a zsákmányolt 1,5 millió euróval autóba pattantak és menekülőre fogták. Az áldozatoknak időközben sikerült kiszabadítaniuk magukat, visszaültek saját járművükbe és a rablók után eredtek, akik ezt látva több lövést is leadtak. Az üldözésnek a Pesti úton ért vége, amikor a több találatot kapott Volvó egy fának csapódott. A lövöldözésben és a balesetben senki sem sérült meg, a rablók viszont kereket oldottak. A rendőrség ismeretlen tettesek ellen nyomoz.

Az áldozatok a Blikk információi szerint a környéken élő és dolgozó ruhakereskedők voltak, akik saját bevallásuk szerint épp áruért mentek, azért volt náluk ennyi pénz. Valószínű, hogy a rablók már egy ideje figyelhették őket.

– Ez egy „rosszul" sikerült rablás, ahol a támadók tudhattak a pénzről – mondta a lapnak Tarjányi Péter rendőrségi szakértő. – Ha bandaháború vagy leszámolás lett volna, akkor nincs autós üldözés. A lövéseket inkább elrettentésnek szánták, hogy mielőbb lerázzák a két üldözőt, de az is elképzelhető, hogy attól tartottak, a kínaiak felismerik őket – magyarázta a szakértő.

A lap azt írja, a rablók furgonját pár órával a lövöldözés után a közelben, a Cinkotai úton találták meg. A szélvédő anyósülés oldali részén kis kaliberű lövedékek nyomai láthatóak, a kínai férfiaknál viszont nem találtak fegyvert.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.