Szerződést írt mocskos vágyairól áldozatának a félőrült horrordoktor

Hétfőn tartották a horrordoktorként elhíresült 38 éves svéd orvos, Martin Trennenborg perének első tárgyalási napját Stockholmban. 

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Trennenborg elkábított és elrabolt egy nőt, hogy szexrabszolgaként tartsa fogva egy bunkerben éveken át. Emiatt többek közt emberrablással, jogellenes fogva tartással és szexuális erőszakkal vádolják. Ügyészségi közlések szerint a nagy műgonddal eltervezett bűncselekmény folytatásának csak az vetett gátat, hogy a férfi pánikba esett, amikor megtudta, hogy a nőt már a rendőrség is keresi.

Az áldozat, akinek a személyazonosságát érthető okokból nem hozták nyilvánosságra, és arcát egy kendő mögé rejtve jelent meg a bíróságon, azóta is rémálmoktól szenved. Trennenborg az emberrablást, a fogva tartást és azt is beismerte, hogy a nőnek a tudta nélkül adta be a nyugtatót, de a szexuális erőszakot továbbra is tagadja.

Amint a 600 oldalas vádiratból kiderült, első találkozásukkor, tavaly szeptemberben az orvos azt hazudta a nőnek, hogy amerikai, majd megbeszéltek randevút. Találkájukon Trennenborg csokiba mártott eperrel és gyümölcslével kedveskedett a nőnek, a gyümölcsbe azonban Rohypnol nevű nyugtatót csempészett. Azokat az epreket, melyeket nem dúsított fel a kábító szerrel, az orvos megjelölte saját magának.

Miután a nő elvesztette az eszméletét, Trennenborg egy külön erre célra beszerzett kerekesszékben levitte az autójához és beültette. Két gumimaszkot is vásárolt, hogy ezeket felöltve álcázzák magukat, de végül nem használta őket. A Stockholmból a Svédország déli részén található Kristianstadig tartó hosszú út során a férfi többször is adott még be nyugtatót a nőnek, s időnként ellenőrizte a pulzusát és a vérnyomását is.

A 30-as éveiben járó áldozat már egy hangszigetelt betonbunkerben ébredt, amelyet Trennenborg négy éven át épített saját kezűleg egy fából készült hagyományos pajtaépület belsejében. A bunkerben volt ágy, vízöblítéses WC és egy, a teljesség igényével felszerelt konyha is.

A rendőrség a férfi számítógépén talált jegyzeteket egy sztriptízbárokból ismert rúdról és egy padról a szexuális aktusok előjátékához, de előkerült egy „szerződés" is, amelyben a férfi azt ígérte a nőnek, lerövidíti a fogva tartásának tízévesre tervezett idejét bizonyos konkrét szexuális kívánságok teljesítése fejében, és meghosszabbítja, ha nem kapja meg, amire vágyik. (A Daily Mail által nyilvánosságra hozott angol szerződés tanúsága szerint Trennenborg azt akarta, hogy az áldozata úgy csókolózzon vele szex közben, mintha a barátnője lenne, maszturbációért viszont két évvel, szökési kísérletért öt évvel meghosszabbította volna a tízévesre tervezett fogságát. A szerződés aláíratása után a férfi nőgyógyászati vizsgálatokat végzett el az áldozatán, hogy kiderítse, van-e valamilyen nemi úton terjedő betegsége.

Az ügyészség kezdeményezett egy külön vizsgálatot annak kiderítésére, hogy a férfi tervezte-e más nők elrablását is, a rengeteg nemi erőszakot imitáló pornófilm mellett a számítógépe legalábbis tele volt olyan dokumentumokkal, amelyek szerint tíz nő közül választotta ki az áldozatát, aki – állítja  – minden szempontból megfelelt neki. „Éveken át tervezetem ezt. Alkatilag megfeleltünk egymásnak, tetszett, ahogyan kinéz, és a földszinten lakott. Ha csak a tényeket nézzük, és zárójelbe tesszük a vádat, hogy elkábítottam és elraboltam, akkor azt is mondhatnánk, hogy jól bántam vele. Szerintem legalábbis jobban megvoltunk, mint ahogyan én a rendőrségi cellában az elmúlt néhány hónap alatt” – hangzik az enyhe pszichopátiáról árulkodó vallomás.

A törvényszéki pszichiátriai vizsgálat egyébként azt állapította meg, hogy Trennenborg ugyan mentálisan zavart, de nem olyan mértékben, hogy megúszhassa a börtönt.

Mari Schaub, a horrordoktor ügyvédje az első tárgyalási nap végén az újságíróknak azt mondta: „Ügyfelem kétségbeesetten akart egy élettársat. Ő egy boldogtalan ember. Nincs barátnője... Nem egy szexuális szadistával van dolgunk. Ő egy közönséges, hús-vér ember” – idézte az ügyvédet a svéd médiában megjelent hírek alapján a Guardian.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.