Ruha nélkül maradt az angol olimpiai úszócsapat, lehet, hogy mindenüket ellopták

Kilenc táska tűnt el pénteken az olimpiai faluból benne a brit úszók felszerelésével. A szombati úszóversenyekre készülő sportolók attól tartanak, hogy a csomagjaikat ellopták. 

A riói olimpiának már az előkészítése során rengeteg probléma merült fel a város közbiztonságától a Zika-víruson át a szennyezett vízig, a sportolók megérkezése azonban nem látott gazdagságban szolgáltatja az újabb és újabb megdöbbentő részleteket.

Az angol csapat kilenc táskáját az olimpiai faluban lévő szállásukról vitték el. Így a csapat több tagjának nincs megfelelő felszerelése a versenyre. A sorozatos lopások miatt vannak, akik már kitiltották a takarítókat a szobájukból - írja az Independent.

A dán olimpiai csapat szállásáról is loptak már telefonokat, ruhákat és ágyneműt. A csapat vezetője szerint annyi munkás, takarító és önkéntes járkál ki-be a szállásukról, hogy szinte lehetetlen megállapítani, ki a tettes. A dánok a szobáik állapotával kapcsolatban is panaszt nyújtottak be, szám szerint 150-et. Az ausztrál úszócsapatot az olimpiai faluban kitört tűz alatt rabolták ki.

És vannak más gondok is. A jamaicai csapat egy videóban mutatta be a fürdőszobát, ahol nem csak a szerszámokat, de egy szerelőt is ott felejtették. A padlón pedig még rajta volt a védőfólia.

 

Zdenek Stybar cseh kerékpározó a lépcsőházban vízesésként alázubogó vízről posztolt egy felvételt az Instagramra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.