Ritka pillanat: hiúzt fotóztak a Zemplénben

Mindössze 5-10 hiúz él hazánkban, és ez idáig alig néhányszor sikerült lefotózni itthon egy-egy példányt. Ezúttal a Zemplénben sikerült lekapni egy két év körüli kandúrt, így bizonyosságot nyert a kutatók feltevése, hogy valóban ott rója köreit ez a rejtőzködő ragadozó.

A WWF Magyarország évek óta dolgozik azon, hogy a hiúz újra otthonra leljen a hazai erdőkben. A hiúz fajvédelmi program elemeként hónapok óta folyamatban van egy állat nyomkövetővel történő ellátása. Talán a lencsevégre kapott fiatal állat lesz a jövő év megfigyelt sztárja?

hiúz Magyarországon
hiúz Magyarországon

Az alapítvány erdővédelmi programja több mint húszéves múltra tekint vissza, és a hazai nagyragadozók érdekében is évek óta szót emel. A hiúz fajvédelmi programját pedig 2010-ben indította el az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósággal együttműködésben.

A program értelmében a tervek szerint egy egyedet befognak a szakértők, és rádiótelemetriás műholdas nyakörvvel látják el, amely a Telenor speciális SIM kártyájának segítségével egy éven keresztül közvetít majd jeleket.

„A hiúz nyomkövetővel történő ellátása jelentős mérföldkőnek számít a hazai hiúzok megismerésének útján, hiszen az itthon élő egyedekről még keveset tudunk. A nyomkövetés során megtudhatjuk, hogy milyen erdőket kedvel a hiúz, milyen helyszíneken tölt el több időt, hol és milyen vadfajokat zsákmányol, vagy hogy mekkora területet jár be. Mindez segíthet a potenciálisan alkalmas hazai élőhelyek felmérésében!” – mondta Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi és hiúz program vezetője.

Jelenleg kihelyezett kamerák segítségével figyelik a hiúzt, így a kutatók rendszeres ismereteket kapnak arról, mely napszakban és milyen időközönként jár azon az útvonalon az állat. A következő hetekben az időjárás is kedvez majd a kutatóknak, hiszen a hó a hagyományos nyomkövetést is lehetővé teszi.

A karácsony közeledtével már otthonunkba is elhozhatjuk a rejtőzködő ragadozót. Egy egyedi ajándékozásra nyílik lehetőség: egy hiúz jelképes örökbefogadásával nemcsak a hazai hiúzok sorsát egyengeti a támogató, de egy élethű plüss és egy nevelőszülői oklevél is megilleti a felelős „gazdit”. Előttünk tehát a lehetőség, hogy hasznos és személyre szabott ajándékkal lepjük meg szeretteinket!

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.