Rendőri alapítvány: baráti segítség vagy befolyással üzérkedés?

Alapítványa egy régi támogatójának nyújtott baráti segítséget, amiért később 300 ezer forint jutalmat kapott – ezért indított eljárást a Budapesti Nyomozó Ügyészség Szalai Péter, a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány vezetője ellen.
Szalai Pétert a múlt héten befolyással üzérkedés gyanúsítottjaként hallgatta ki az ügyészség. Mivel a vádhatóság a nyomozás érdekeire tekintettel még az eljárás tényét sem volt hajlandó megerősíteni, Szalai pedig nem reagált megkeresésünkre, azt hittük: őrizetbe is vették.

De nem vették. Cikkünk megjelenése után jelentkezett, hogy kész elmondani az ő verzióját.

– Befolyással üzérkedéssel gyanúsítottak meg, de az ügyész úr azt is érzékeltette velem, hogy még további gyanúsításokra is sor kerülhet – vágott a közepébe, amikor a 18 éve létrehozott alapítvány zuglói irodájában interjút adott lapunknak. – Tavasszal a segítségemet kérte az alapítványunk egy régi külföldi támogatója az ügyének intézéséhez a bevándorlási hivatalnál. Segítettem neki kitölteni a papírokat, semmi mást nem tettem.

Az illető a sikeres ügyintézés után a közreműködéséért „egyfajta ajándékként" 300 ezer forintot adott neki. Szalai határozottan állítja azonban, hogy ő ezt a pénzt nem kérte, és abból egy fillért sem adott tovább senkinek az ügyintézésért.

– Nem is hívtam fel senkit, nem kértem protekciót, és a támogatónknak sem ígértem soha, hogy pénzért el tudnám intézni az ügyét – tette hozzá Szalai, majd elismerte: lehetséges, hogy hiba volt a baráti segítség után elfogadni a pénzt, de nem akarta megsérteni a támogatójukat sem, akivel régi és gyümölcsöző kapcsolatot ápolt az alapítvány.

– Ha hibáztam, azért természetesen vállalom a felelősséget – szögezte le, amikor megjegyeztem, ha az ő verziója igaz, akkor az még igen kevés a befolyással üzérkedéshez. Szalai azonban majd csak a nyomozás végén ismerheti meg az ügy iratait, csak akkor derülhet számára, hogy mire alapozza az ügyészség a gyanúsítást.

A történtek miatt mindenesetre takaréküzemre áll a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány: leállították például a rendőrök körében állítólag népszerű, de a hivatalosságokban ellenérzéseket kiváltó klubkártya programjukat is. – Szerepel valami hasonló a rendőri életpályamodellhez kapcsolódó tervek között, megvárjuk, hogy abból mi lesz – magyarázta Szalai.

Az ügyészség továbbra sem nyilatkozik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.