Kilencéves kislányt erőszakolhatott meg egy ismert úszóedző

Újabb uszodai szexbotrányról számol be az Átlátszó.hu oknyomozó portál egy most a harmincas évei végén járó nő története alapján. Eszerint úgy tűnik, a margitszigeti uszoda a szexuális visszaélések, sőt, pedofil bűncselekmények gócpontja lehetett évtizedekig. 

Mint a portál írja, az illető még januárban kereste meg őket, jóval azelőtt, hogy nyilvánosságra került Kiss László volt úszószövetségi kapitány és két társának 55 évvel ezelőtti csoportos nemi erőszak ügye. Az áldozat végül emiatt a botrány miatt, pontosabban annak visszhangja miatt döntött úgy, hogy a potenciális sorstársak védelme érdekében kitálal.

A Kiss-üggyel egyébként a párhuzam azon a ponton kezdődik és ér véget, hogy a bántalmazás ugyanabban az uszodában történt: Mások a szereplők, más az „évjárat”, és itt már kiskorú sérelmére elkövetett nemi erőszakról van szó.

Az Átlátszó által Juditnak nevezett nő majd három évtizeddel ezelőtt szenvedett el abúzust egy akkor elismert, ma már halott úszóedzőtől a Margitszigeten. A kislányt egészségi okokból vitték el úszni a szülei, Judit tüdeje ugyanis egy súlyos betegség után legyengült.

A nő a portálnak azt mondja, normális életet tud élni, és úgy véli, ha nem kilenc, hanem 12-13 éves korában éri a szexuális támadás, abból nem jött volna így ki.

„Reggel voltak az edzések, iskola előtt jártam az uszodába, minden hétköznap. Messze laktunk a Sportuszodától, így anyukám vitt ki. Hajnalban indultunk, úszás, majd utána be kellett érni az iskolába is. Az edzések alatt anyám ott ült a medence szélén, gyakorlatilag a szeme előtt történt velem meg mindez. Mégsem tudom őt hibáztatni, egy pillanatig sem.”

Judit elmesélte, hogy az edző már a kezdetektől fogva kitüntetett figyelemmel kezelte, és megtalálta a módját annak, hogy a többiektől távol fogdoshassa. Amíg más gyerekeket ugyanis a gyerekmedencébe küldött melegedni, őt egyedül a műugrók medencéjéhez küldte, és a mester is vele ment.

„Simogatott, foglalkozott velem, tapogatott mindenhol. Gyakorlatilag ott azonnal elveszítettem a szüzességem.”

Mindez szinte a szülők szeme láttára történt, Judit szerint bejáratott rendet követve.

A fogdosás, simogatás, ha nem is vált mindennapossá, azért rendszeres volt. Juditot az edző állami gondozásba kerüléssel és a szülők gyűlöletével riogatta, ezzel együtt kivételezett is a kislánnyal.

Egy alkalommal ruhát hozott neki ajándékba a szovjetunióbeli útjáról. A ruhát a férfi a lakásán adta oda a gyereknek azzal, hogy: „látod, mennyire szeretlek?”. Judit szerint csak azért nem történt több a lakásban, mert ott volt egy nő is, aki ki-be járkált és veszekedett az edzővel.

A férfi minden jel szerint a magáénak érezte a kislányt, mert azt sem engedte, hogy a Szepesi Nikolett által 2013-ban molesztálással megvádolt Kicsi bácsi kezei közé kerüljön.

A folyamatos lelki terror és szexuális visszaélések hatására az akkor kilencéves Judit vidám, mosolygós gyerekből befelé forduló, mogorva lány lett, aki ha nem is lázadt fel az edző ellen, idővel máshogy kezdett el vele viselkedni, többet engedett meg magának vele szemben.

A férfi ezt a változást észlelve pánikba eshetett attól, hogy a gyerek kicsúszik a kezei közül. Judit szerint ez vezetett odáig, hogy egy tavaszi napon, a kihalt szigeten az egyedül iskolába igyekvő gyereket a férfi beérte és a bokrok köré rángatta.

„Az látszott rajta, hogy megőrült, a földre vitt, és ütött, fojtogatott. Miközben fojtogatott, dobált, azt mondta nekem, ő »nem tehet róla«, én viselkedtem vele kihívóan. Ezután megerőszakolt. Ami akkor történt, már nem egy előre kigondolt, rutinosnak tűnő cselekedet volt, hanem őrületnek tűnt. Vannak a szigeten azok a nagy, szétterülő bokrok, amikor elszaladt, otthagyott az egyik alatt félholtan.”

Judit arra emlékszik, hogy valaki szólítgatja, mire felállt és szakadt ruhájában, sebesülten hazavillamosozott. A szülei otthon voltak és azonnal kórházba vitték. Kézenfekvő volt, hogy a Sportkórházba kerüljön, de utólag úgy látja, ebben benne volt az edző keze is. Ahogy az sem lehetett véletlen, hogy rendőrségi feljelentés sem lett az ügyből, elsősorban azért, mert – akármit is jelentsen ez – szülei kifejezetten a rendszer ellenségeinek számítottak.

Judit ezután felhagyott az úszással, egyszer tért csak vissza a Margitszigetre az uszodába, ahol meg is látta az edzőt, amint egy szép kislánnyal sétál a folyosón. A most a harmincas évei végén járó Judit biztos benne, hogy nem ő volt az egyetlen áldozat.

A portál kifejti azt is, hogy az elmondottak alapján nem lehet nem arra gondolni, hogy a margitszigeti uszoda, ahol Kiss és társai hosszú időn át büntetlenül „vadászhattak”, ahol a tanítványát abuzáló edző valamiért nem engedte Juditot Kicsi bácsihoz masszíroztatni, gócpontja volt az ilyen típusú bűncselekményeknek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.