Hetekig bujkált 14 éves unokahúgával, most elengedik

Két napja Franciaországban elfogták azt a német férfit, aki 14 éves unokahúgával bujkált már öt hete. A nagybácsi és az unokahúg a gyanú szerint szerelmi viszonyba bonyolódott családjuk tudta nélkül. A Bild német bulvárlap úgy tudja, a férfit ma szabadon is bocsátják.

Josephine már beszélt a szüleivel, akik azonnal el is indultak érte Franciaországba, a 47 éves Gerritet viszont a lap értesülései szerint szabadon engedik, habár több mint egy hónapon keresztül bujkált kiskorú unokahúgával. A helyi ügyész közlése szerint nem tehetnek másként, mert a férfit eltűnt személyként keresték, elfogatóparancsot nem adtak ki ellene. Az ügy a továbbiakban a német rendőrség hatáskörébe tartozik.

Jürgen Schierrel Meyer berlini helyettes főügyész azt mondta, a férfi ellen az unokahúga kárára elkövetett szexuális visszaélés a vád, ám mivel kettejük feltételezett viszonyát egyelőre semmi sem bizonyítja, a vád nem megalapozott. A 14 éves kamasz és a 47 éves férfi afférjáról Josephine egyik osztálytársa számolt be a hatóságoknak. Azt ő sem állította teljes határozottsággal, hogy viszonyuk van, csak elmesélte, hogy Josephine egy éve kezdett el homályos utalásokat tenni arra, hogy van egy barátja, akiről nem beszélhet senkinek, mert ha kiderül a szerelmük, bajba kerülnének.

Amint arról beszámoltunk, a lány és a férfi március 6-án tűnt el. Josephine egyszerűen nem ment haza a vonattal, amivel szokott, Gerrit pedig a család autóját és lakókocsiját vitte el azon a reggelen, majd ő sem tért haza. A Bild információi szerint a viszony 18 hónapja is tarthatott, ami azt jelenti, hogy Josephine még csupán 12 éves volt, amikor elkezdődött.

Mivel eltűnése után a család észrevette, hogy Josephine lenge ruhákat és napozószereket vitt el magával, Gerrit pedig szeretett Spanyolországban nyaralni, a rendőrség elsősorban Dél-Európában kerete őket, de uniós szintű körözést adtak ki ellenük.

A párosra végül a dél-franciaországi Sérignan mellett figyelt fel egy saarbrückeni nő egy Lidl parkolójában, ő értesítette a hatóságokat. A nagybácsit ekkor őrizetbe vették.

„A szülők úgy határoztak, hogy maguk repülnek el Franciaországba” – nyilatkozta Dörte Röhrs rendőrségi szóvivő csütörtökön, így tehát az eltűnési ügy le van zárva.

Miután Josephine hazatért, a rendőrség ki fogja hallgatni az állítólagos szerelmi viszony, illetve szökésének részleteiről. Ám előtte hagynak neki időt, hogy beszélhessen a családjával a történetekről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.