Őt keresik egész Európában

A 14 éves Josephine Marie Petritz Brandenburgból tűnt el március 6-án. Feltehetően a nagybátyjával, Gerrit Haagerral van, akivel szerelmi viszonyba bonyolódott. A német lány és férfi rokona valószínűleg Dél-Európában bujkál – írja a német sajtó.

A lányt eltűnése reggelén az édesapja még kivitte a vonatállomásra, ahogy minden iskolanapon, délután azonban hiába várták. A család úgy hiszi, Josephine a saját nagybátyjával együtt bujkálhat, ugyanis a 47 éves, nős, háromgyerekes berlini férfi is eltűnt ugyanazon a napon. Gerrit Haager elvitte a család kék színű Volkswagen-Multivanját és lakókocsiját, feltehetően ezzel menekültek el az országból.

Hogy a férfi és kamaszlány közt szerelmi viszony alakult ki, azt a hatóságok Josephine egyik barátnőjétől tudták meg. A gimnazista lány ugyan nem árulta el senkinek, hogy ki a titokzatos barátja, de azt elmondta, hogy az illető bűncselekményt követ el azzal, hogy vele jár. A kapcsolat már fél éve tarthat, ami azt jelenti, hogy a nagybácsi már akkor szexuális kapcsolatot létesített unokahúgával, amikor az még csak 13 éves volt.

A tini édesanyja a sajtónak elmondta, hogy a lánya otthonról csak néhány lenge ruhát és fényvédő krémet vitt el, ezért azt feltételezik, hogy Dél-Európába vették az irányt. A Bild német hírportál értesülései szerint Gerrit Haager magával vitt egy kábítópisztolyt, két mobiltelefont és az autójának összes papírját, az is lehet, hogy a gépjármű eladásából akart pénzt szerezni.

A lány és a férfi eltűnése előtt egy héttel a család még együtt ünnepelte Gerrit 47. születésnapját. A családtagok ezen az összejövetelen semmi furcsát nem vettek észre, szerintük nem volt jele annak, hogy mire készülnek. Csak Josephine eltűnése után vették észre, hogy a számítógépéről törölték a keresési eredményeket. A gépet a rendőrség lefoglalta.

A lány és a férfi ellen egész Európára kiterjedő nemzetközi körözést adtak ki, de a szülők is minden lehetséges fórumon kerestetik gyermeküket, még egy Facebook-oldalt is létrehoztak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.