Öt emeletet zuhant szelfizés közben egy tinédzser

Magáról próbált fényképet készíteni a mobiljával az a 18 éves lány, aki leesett egy erkélyről az északnyugat-spanyolországi Gironában.

A lány öt emeletet zuhant, amikor véletlenül egy álmennyezetre lépett – írta a Local. Az életét annak köszönheti, hogy egy szeméthalmon landolt. Azonnal kórházba szállították, de az állapota továbbra is válságos. Több helyen horzsolások vannak rajta, és komolyan megsérült a háta, a jelentések szerint stabil az állapota.

Nem ez az első eset, hogy szelfikészítés közben ér valakit baleset. Csak Spanyolországban több tucat haláleset köthető az önfényképezéshez. Egy német turista a hegyekben zuhant le szelfizés közben, egy olasz tinédzser megcsúszott egy sziklán, miközben magát akarta megörökíteni, és a 20 méterrel alatta lévő sziklákra esett.

Egy másik olasz tinédzser kómában van, mert a Colosseum melletti kerítésen próbált szelfit készíteni. Akad olyan példa is, ahol nem a szelfiző, hanem a környezete sérül meg. Egy felbecsülhetetlen szobor vált gyakorlatilag lábatlanná, amikor egy külföldi diák megpróbált vele fényképezkedni. Annyi a halálos baleset, hogy a szelfi már több embert öl meg, mint a cápák.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.