Olasz ízek: zsályás-sütőtökös rizottó

Az igazi rizottó sűrű és krémes, anélkül, hogy a rizsszemek feladnák önállóságukat.

A rizottókészítés hosszadalmas folyamat: dolgozni kell végig, hiszen nem lehet magára hagyni egy percre sem. Ennek ellenére nem egy ördöngős konyhai művelet. A végén pedig meghálálja az elkészítés alatti állandó odafigyelést. De miről ismerszik meg az igazi rizottó?! Sűrű és krémes, anélkül, hogy a rizsszemek feladnák önállóságukat.

Elkészítés:   Hozzávalók három fő részére:
Serpenyőben felhevítjük az olívaolajat, és pár pillanat alatt ropogósra sütjük benne a zsályaleveleket. Konyhai papírtörlőn félretesszük.

Ugyanebbe a serpenyőbe rakjuk a sütőtökkockákat és közepesen erős tűzön, kevergetve majdnem puhára pároljuk.

A sütőtök harmadát félretesszük, a többit kevés vízzel együtt pürésítjük.

Egy mélyebb, vastag falú edényben evőkanálnyi vajat evőkanálnyi olívaolajjal felmelegítünk, hozzáadjuk a (mosatlan!) rizst, és folyamatosan keverve üvegesre pirítjuk.

A felforrósított csirke alapléből kanalazunk a rizshez és megállás nélkül keverjük. Addig folytatjuk ezt a folyamatot, míg a rizsszemek al dentére főttek, vagy amíg az alaplé el nem fogy.

Ekkor adjuk hozzá a sütőtökpürét, és a félretett sütőtökkockákat.

Sózzuk-borsozzuk.

Végül hozzákeverjük a jeges vajkockákat és a parmezán sajtot.

Lehúzzuk a tűzről, lefedjük és tálalás előtt pár percig állni hagyjuk.

A ropogósra sütött zsályalevelekkel kínáljuk.
Kb. fél kg sütőtök
20 dkg rizottórizs
0,6 l csirke alaplé
maréknyi parmezán sajt
4 dkg jeges vaj
3 ek olívaolaj

frissen tört fekete bors
12 db zsályalevél

 

A NO SALTY további ajánlatai 
Penne zsályás paradicsomszósszal
Pizza
Panna cotta
www.nosalty.hu
Penne zsályás paradicsomszósszal Pizza Panna cotta További receptek >>

 

Sütőtökös-zsályás rizottó
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.