Némi tanakodás után elindult a Bamako rali

A Külügyminisztérium figyelmeztetése ellenére reggel elindult a Budapest-Bamako-futam a Hősök teréről.

 

Sokkal biztonságosabb, ha nem fújják le a futamot, és nem változtatják meg az útvonalat sem, mert a startnál álló résztvevők hetven-nyolcvan százaléka mindenképpen elindulna Afrika felé - mondta a futam főszervezője, Villám Géza (Szabó Gál András) az indulási ceremónia előtt szombaton Budapesten. (Pénteken a Budapest-Bamako szervezői azt közölték, hogy a Külügyminisztérium kérésére megfontolják az afrikai futam esetleges elhalasztását vagy az útvonal módosítását.)

"Kezdődjék a buli, és irány Afrika!" szavakkal nyitotta meg a főszervező a versenyt, a közönség pedig már láthatta is az induló autókat, a többi között a fűvel bevetett Trabantot, a mentőautót és a légpárnás kétéltűt.

A Budapest-Bamako négyszáz résztvevője kilencezer kilométer megtétele után érkezik Mali fővárosába, Bamakóba január végén. A mezőny idén Szenegálba is ellátogat, Mauritániában pedig - a tervek szerint - kevesebb időt, csak két és fél napot tölt.

Útjára indult az a kamion is, amely 18 tonna segélyt szállít Nyugat-Afrikába, egyebek mellett ruhákat, gyógyszereket, játékokat. A bamakósok két új tanteremmel bővítik a tavaly épített és átadott iskolát Dountza és Timbuktu között, Diemában pedig felavatják azt a kutat, amelyet a futam szervezői ásattak ki. A résztvevők hétszáz használt kerékpárt és 25 ezer moszkitóhálót is visznek magukkal az afrikaiaknak.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.