Nemcsak erőszakolt, hazudott is a bírónak a fiatal úszó

Nemrég óriási felháborodást keltett Brock Turner ügye, aki 2015 januárjában megerőszakolt egy öntudatlan lányt, és a kiszabható 14 év helyett csupán féléves büntetésre ítélték. A fiú azt mondta, régebben nem igazán fogyasztott alkoholt, és a drogoktól is távolt maradt. Most kiderült, nem mondott igazat.    

Egy ohiói kisvárosból jöttem, ahol igazán soha nem buliztam vagy ittam. Több mint kétezer mérföldre az otthonomtól az úszótársaim voltak a családom, az ő értékeiket próbáltam követni az egyetemi életben – áll Turner a bírónak írt levelében, amelyben tapasztalatlan alkoholfogyasztónak írja le magát, aki nemes erkölcsi értékekkel rendelkezik.

Az ügyésznél lévő bizonyítékok (a fiú telefonján talált fotók, sms-ek) szerint azonban Brock hazudott. És ezt a bíró, Aaron Persky is tudta – írta a Mercury News.

2014. áprilisi – ekkor Turner még Ohióban élt – üzenetek bizonyítják ugyanis, hogy a fiú drogokat kért barátaitól. A Mercury News szerint azzal is dicsekedett, hogy acidot fogyasztott, és gyakran füvezett is.

A fiú telefonján egy olyan felvételt is találtak, amelyen vízipipázik és alkoholt iszik. A videó 2014. december 27-én készült – több mint egy hónappal azelőtt, hogy Turner az egyetem kampuszán zaklatta a nőt.

Nemcsak Turner, de édesapja és az áldozat is írt levelet a bírónak. Az édesapa szavai szerint túl sok lenne (vagyis lett volna) a büntetés „20 perc akcióért”. A névtelenségét kérő nő egy 12 oldalas levélben írta le, mi történt és hogyan hatott az életére az esemény, valamint köszönetet mondott többek között annak a két svéd egyetemistának, akik észrevették az erőszakot, és rászóltak a fiúra. Turner ugyan elfutott, de egyikük elkapta, és a rendőrség kiérkezéséig fogva tartotta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.