Nem ússza meg az anyagyilkosságot a zagyvarékasi tini

Beszámíthatónak ítélték, ezért büntethető az a 14 éves zagyvarékasi lány, aki január 26-án halálra késelte az édesanyját. Zoé 16 éves barátjával kapcsolatban is ugyanerre az eredményre jutott az igazságügyi szakértő.

Őrlős Gábor, a lány ügyvédje a Velvetnek azt mondta, hogy a szakértő szerint védencénél nem állt és áll fent beszűkült tudatállapot. Beszámítható volt és cselekvőképességében nem korlátozta semmi a bűncselekmény elkövetésekor.

A lány barátja, aki a gyanú szerint közreműködött a gyilkosságban, ugyancsak beszámítható. Erről Mezei János, a fiú védőügyvédje tájékoztatta a bulvárportált.

A fiatalokat a gyilkosság másnapján fogták el, és január 29-én el is rendelték előzetes letartóztatásukat. Az anyának állítólag azért kellett meghalnia, mert eltiltotta egymástól a szerelmes tiniket.

A Velvet úgy tudja, az asszonyba 96-szor mártották bele a kést, s bár letartóztatása után a fiú anyja állította, hogy csak Zoé szúrt, a fiú később annyit beismert, hogy „a lány biztatására néhányszor ő is szúrt″.

Őrlős Gábor szerint a korábbi helyszíni kihallgatásokon viszont egyértelműen kiderült, hogy az áldozat lánya pszichikai és fizikai adottságainál fogva sem lett volna képes ilyen sérüléseket okozni.

A fiatalok jelenleg nevelőintézetben vannak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.