Egy rendőr cáfolta Orbán uszítását

„Nem fertőzöttek, nem támadnak, nem lopnak, nem rabolnak” – egy, a határ menti gyűjtőtáborban, majd egy zárt menekülttáborban szolgálatot teljesített rendőr Facebookon terjedő beszámolója homlokegyenest ellentétben áll azzal képpel, amelyet a magyar kormány a menekültekről szeretne sugallni.

Nem a férfi maga, hanem egy kollégája tette közzé a rövid írást. Az eredeti szerző elmondja, hogy annak ellenére, hogy milyen körülmények uralkodnak a táborban, balhé nincs. „Volt olyan, hogy 100 emberre vigyáztam egyedül, de pisszenés se volt. Nagyon félnek a rendőrtől; ha kezemben volt a tonfa, mindenki lehajtotta a fejét, hogy ne is lássa.”

Arról, hogy a menekültek koszt és szemetet hagynak maguk után a táborban, azt írja, ha adnának nekik szerszámot, eszközöket, és szólnának nekik, hogy tegyenek rendet, megcsinálnák. Egy tíz év körüli szír kislány talált egy lombseprűt, és egy nagy területen önként feltakarított mindent.

Beszámolójában a rendőr szertefoszlatta a nincstelen, képzetlen barbár menekültekről alkotott képet is. „Orvosokkal, mérnökökkel, 7 nyelven beszélő számítástechnikussal beszélgettem. Nagyon sok köztük a tanult ember.” A konklúziója pedig egyértelmű, az értetlenség: „Lényeg, hogy nem fertőzöttek (legalábbis nagy részük), nem támadnak, nem lopnak, nem rabolnak és nem erőszakoskodnak. A média és a jogvédők hergelik őket, ez teljesen egyértelmű, csak nem tudom miért...”

Ahogy nem egészen világos az sem, miért riogatott Orbán Viktor miniszterelnök munkanélküliséggel, terrorizmussal és nemi erőszakkal, amikor júliusban Tusnádfürdőn a menekültekről beszélt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.