Négy sérült Vasban: defekt szakította fel egy busz padlólemezét

Két ember súlyosan, kettő pedig könnyebben megsérült hétfőn a Vas megyei Söpte közelében, amikor egy autóbusz szétrobbanó kereke a jármű belsejében felszakította a padlólemezt, s annak darabjai szétrepültek az utastérben - közölte a Nyugat.hu internetes újság.

A menetrend szerint közlekedő távolsági autóbusz Acsád irányába tartott, amikor a sofőr észlelte, hogy a jármű defektet kapott. Lassan megállította a buszt, de akkor már a busz belsejéből érkező kiabálásból és a felszálló porfelhőből is lehetett tudni, hogy baj történt - írta tudósításában az internetes lap.

Mint kiderült, a durrdefektes hátsó kerék darabjai felszakították a padlólemezt. A megemelkedő padló eltörte egy, a kerékdob mögött ülő 18 éves acsádi fiatalember lábát, akit meg kellett műteni. Egy vassurányi hölgynek a a szeme sérült meg az arcába vágódó törmeléktől, egy lukácsházi asszonyt és egy fiatal lányt zúzódásos sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők.

A baleseti helyszínelés idején félpályán haladt a forgalom, az autóbusz meghibásodását igazságügyi szakértő vizsgálja majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.