Adócsaló-pénzmosó bandát lepleztek le a vámosok

Két ügyben összesen 2,6 milliárd forint elkövetési értékű adócsalást derítettek föl a vámosok Bács-Kiskun megyében; az elmúlt két hét alatt végrehajtott akciókban tizenhárom embert vettek őrizetbe, a házkutatások során készpénzt és nagy értékű luxusautókat, ingatlanokat foglaltak le.

A bűncselekményeket hosszabb ideje összehangoltan működő, hierarchikusan felépülő bűnszervezetekben követték el a gyanúsítottak - mondta Török Árpád, a VPOP Dél-alföldi Regionális Nyomozó Hivatalának parancsnoka. Az őrnagy a regionális parancsnokság történetének legnagyobb elkövetési értékű felderítéseiről tartott sajtótájékoztatón.

Vámosok munkában
Vámosok munkában

Az egyik bűnszervezet 2004-től Kecskeméten működtetett egy "számlagyárat": nyolc vállalkozás nevében félszáz számlabefogadó felé bocsátottak ki fiktív számlákat összesen bruttó 1,8 milliárd forint értékben. A hamis bizonylatokat felhasználó vállalkozások áfakötelezettségüket 300 millió forinttal csökkentették - tudatta a parancsnok.

Az ország kilenc megyéjében és Budapesten 110 pénzügyőr részvételével negyven helyszínen végrehajtott házkutatások során hat embert vettek őrizetbe, valamint százmillió forint értékben foglaltak le ingatlanokat és járműveket.

A másik társaság csaknem száz vállalkozásból álló, valós tevékenységet nem végző céghálózatot működetett annak érdekében, hogy egy cég 10 milliárd forint értékű műanyag- és papíralapanyag beszerzéséhez kapcsolódó áfabefizetését elkerülje - mondta Török Árpád.

Az elkövetők az alapanyagokat egy szlovákiai cég közbeiktatásával vásárolták meg az Európai Unió más tagországaiban, az árut egy legálisan működő magyar céghez szállították, a számlákat azonban fiktíven működő cégeknek állították ki. A vállalkozások névleg tovább értékesítették az alapanyagot az elkövetők által létrehozott céghálózatnak. A cégrendszer működtetésének és a segítségükkel végzett bonyolult pénzügyi műveletek célja volt a bűncselekményekkel szerzett vagyon eredetének leplezése is - fogalmazott az őrnagy. A nyomozók 2,3 milliárd forint adócsalást és pénzmosás bűncselekményét állapították meg.

Török Árpád elmondta, hogy az öt megyében és Budapesten végrehajtott házkutatások során - gyerekruhák és ágyneműk között elrejtve - 130 millió forint készpénzt találtak a pénzügyőrök, s 270 millió forintnyi műanyagipari alapanyagot, ingatlanokat, járműveket foglaltak le.

A vámosok őrizetbe vették a bűnszervezet kecskeméti irányítóját, egy férfit és hat, vele együttműködő nőt, a bűnszervezet tagjait - közölte a parancsnok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.