Meghalt a tajvani vidámpark-baleset egyik áldozata

Egy 20 éves nő az első halálos áldozata a hétvégi tajvani aquaparkban történt tűzesetnek, amelynek közel 500 sérültjéből több mint 200-nak súlyos az állapota. Legalább heten vannak életveszélyben - jelentette a helyi média hétfőn.

A Li családnevű nő Tajcsung város kórházában halt meg, miután testének 90 százaléka megégett.

A legfrissebb jelentések 498-ra csökkentették a sérültek számát, akiket 48 kórházban helyeztek el. Van közöttük 204 tajvani diák és egy tanár, valamint a kínai szárazföldről két diák, Hongkongból öt nő, továbbá hat külföldi, köztük japán, malajziai és szingapúri. Az eseményen csaknem 4500-an voltak.

A nyomozás kezdetleges állapotában a leginkább uralkodó vélemények szerint a Formosa Fun Coast nevű parkban a színpad felforrósodott fényszórói lobbanthatták lángra a hangulat fokozása céljából közönségre szórt színes festékport.
Más feltevések szerint lehetséges, hogy egy cigarettacsikk, vagy egy szikra okozta a tüzet. A helyszínen, Tajpej külső kerületében a 36 fokot is elérte a hőmérséklet és sokan dohányoztak. A tűz állítólag a földön terjedt tova ás többnyire a közönség alsó testrészein okozott sérüléseket.

A dél-tajvani településen vásárolt körülbelül 3 tonna por tűzveszélyes volt - közölte az eladó képviselője. Hozzátette, erről a vásárlót is tájékoztatták. A rendőrség kihallgatta a négy éve működő cég illetékeseit, de nincsenek a felelősök gyanúsítottjai között.

A rendezvény szervezőjének, valamint két technikusának őrizetbe vételét azonban kezdeményezte a hatóság. Egyelőre valamennyien óvadék ellenében szabad lábon vannak, a rendező, Lu Csung-csi nem hagyhatja el Tajvan szigetét. Lu a tajvani médiában megjelent fotók szerint térden állva kért bocsánatot a történtekért, magára vállalva a felelősséget.

A sziget kormányzatának első embere betiltatta a színes porok magánrendezvényeken történő használatát. Az elnök, Ma Jin-csiu vasárnap délután a kórházban felkereste a sérülteket, biztosította őket és a hozzátartozókat, hogy biztosítják a megfelelő, szakszerű ellátást. Mint mondta, a "tragikus eset" felelőseit is meg fogják találni.

Az egészségügy illetékesei sürgős felhívásukban szervdonor központokhoz és plasztikai sebészeti szervezetekhez is fordultak, jelezve, hogy egyebek mellett bőrre, műbőrre van szükségük nagy mennyiségben.

A hivatalos tajvani CNA hírügynökség legfrissebb jelentése szerint az emberek együttérzése a sérültekkel több formában is megnyilvánult, vannak akik pénzt ajánlottak fel, sokan jelentkeztek önkéntes véradónak, míg egy ügyvéd önkéntes jogászcsoport szervezésébe kezdett, hogy az áldozatok megfelelő jogsegélyben részesüljenek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.