Még maradt Magyarországon a világ egyik legritkább emlőséből, most megmentenék

Baján lakossági fórumot rendeznek szeptember 12-én a délvidéki földikutya élőhelyének védetté nyilvánítása érdekében – tudtuk meg a Kiskunsági Nemzeti Park honlapján olvasott hírből.

A délvidéki földikutya a Kárpát-medence bennszülött állatfaja: Magyarországon és a szerbiai Vajdaságon kívül sehol nem fordul elő a Földön. Ennek a különleges rágcsálónak a világállománya az ötszáz egyedet sem éri el, s  földikutya a kihalás szélén áll, és ma ez Európa egyik legveszélyeztetettebb emlőse. Mindössze három populációja ismert, a legerősebb ezek közül Baja mellett található, így ez a terület kulcsfontosságú a délvidéki földikutya megmaradása szempontjából. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság elkészítette a Bajai Földikutya Rezervátum Természetvédelmi Terület védetté nyilvánítására vonatkozó javaslatát, ezt vitatják meg a fórumon.

Fotó: Dr. Németh Attila / Kiskunsági Nemzeti Park

A honlap nem szól róla, de ennek a sokak által rendkvül bájosnak tartott, föld alatt élő, vastag bundájú, 20-25 dekás rágcsálónak a veszélyeztettségét a szakértők szerint nagyban növelte a migránsok ellen emelt kerítés. Az építkezés megkezdése előtt szó volt arról, hogy áttelepítik a föld alatt gyakran 100 méter hosszú járatrendszert ásó, s a felszínre ritkán merészkedő állatok kerítéshez közeli példányait, ám erre végül nem került sor, mivel az evakulás is ronthatott volna a földikutyák életesélyein. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.