Ezért nem találják a maláj gépet

A Malaysia Airlines 370-es Kuala Lumpur-Peking járata 2014. március 8-i eltűnése kapcsán a legnagyobb kérdés – azon kívül, hogy hol van a repülőgép maga – az: mégis miként válhatott köddé az utasszállító a fedélzetén 239 utassal. A Notices of the American Mathematical Society című lapban megjelent tanulmányban erre vélik megtalálni a választ.

A gép orral előre, pontosan 90 fokos szögben csapódhatott az óceánba – kutatók szerint ezzel magyarázható, miért nem lelik nyomát a tavaly lezuhant utasszállítónak. A szárnyak ebben az esetben ugyanis leszakadhattak, majd elsüllyedhettek a gyakorlatilag sértetlen géptest mellett.

„Az MH370 utolsó pillanatai valószínűleg homályban maradnak, amíg egy napon rá nem bukkanunk a fekete dobozra” – mondta Goong Chen matematikus, a katari Texas A&M University munkatársa. A kutatás vezetője hozzátette: erősen valószínűsítik, hogy az MH370 orral előre érkezett az óceánba.

Chen és csapata öt különböző forgatókönyvet modellezett, hogy megállapítsák, lehetséges-e olyan eset, amikor a szinte sértetlen gép felszíni nyomok nélkül képes elsüllyedni. Egyes becsapódások ugyanis nagyobb sérüléseket okoznak a gépben, így több törmelék kerül a vízbe. A kutatócsoport korábbi balesetek körülményeit is tanulmányozta. 

A maláj gép esetében nem találtak törmeléket, ami segítette volna a kutatást. A csapat által elért eredmények nemcsak ebben a konkrét esetben használhatóak, hanem a repülőgépek jövőbeni biztonságosabbá tételét is szolgálják – számolt be a Huffington Post.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.