Sickratman tegnap még nyomorgott, ma már milliomos

Tegnap délben tette közzé Facebookján, hogy segítséget kér, éjfél után már másfél millió forint volt a bankszámláján Paizs Miklósnak.

2. HELYZETJELENTÉS címmel jelent meg Sickretman pénteki posztja, amiben tegnap elindított gyűjtés eredményéről számol be. 

"A világ sokkal tovább bonyolódott a szememben az elmúlt pár órában. Kaptam koncertlehetőségeket, aztán éjfél után valamivel megnéztem egy automatában a számlámat is, és 1 575 000 forintom lett. Ennyi pénzem még sose volt.  Ösztöndíjnak veszem.
Bűntudat nélkül fogok művészeti tevékenységet végezni. Köszönöm a lehetőséget, és többet ne küldjetek. Paizs M."

A kétgyermekes zenész, csütörtöki posztjában részletesen levezette, hogy milyen összegeket kapott fellépéseiért. Februárban eddig 22 000 Ft-ot, de tízezer forintot még vár. Az év első hónapja sem volt sokkal fényesebb: 69 000 Ft-on áll a mérleg. Paizs Miklós így a Facebook felhasználókhoz fordult segítségért.

„...Ételre gyűjtök. Igen, ennek az a neve, hogy koldulás. Ülök egy kalap mögött, produkálom magam, és várok. És egy kicsit azért fáj a fölöslegességem, vagy az, hogy mindössze különleges lehetek, de sikeres semmiképp."

A zenész keresett munkát, de ha talált is, nem jött be neki. Már nem keres, nem tudja, merre mozdulhatna. Volt felhangénektanár, de nem érte meg neki a költségek miatt, egy hajnalig tartó fellépése van, hogy kétezer forintot hoz összesen. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.