Magnum már nem nyomoz, hanem vizet lop

Nyilvános tűzcsapból lopja két éve a vizet Tom Selleck amerikai filmszínész, a Magnum-sorozat sztárja. Legalábbis ezt állítja a Calleguas Municipal Water District vízmű, amely szerdán fordult a Ventura megyei bírósághoz. Keresetükben azt állítják, hogy a színész lopott vízből öntözi kaliforniai birtokát, miközben a területet évek óta tartó aszály sújtja.

A vízmű szerint az egyik tűzcsapból több alkalommal töltöttek fel egy folyadékszállító járművet, melyet a 70 éves színész birtokára szállítottak. A BBC azt írja, a Magnum egykori sztárja hatvanhektáros farmján avokádót termeszt.

A bírósági dokumentumokból kiderül, hogy a vízmű körülbelül 22 ezer dollárt (6,3 millió forint) fizetett egy magánnyomozónak, hogy derítse fel, ki lopja a város vizét 2013 óta. Az ügyben a venturai seriff is nyomozott, de nem tudta megállapítani, hogy bűncselekmény történt-e.

Tom Selleck képviselői nem kommentálták a színész ellen felhozott vádakat. A legutóbbi lopás márciusban történt, amikor két fordulóval szállítottak vizet a városból a színész farmjára tartálykocsival.

Selleck birtoka Kalifornia államban található, ahol az ott lakóknak negyedével kellett korlátozniuk vízfogyasztásukat a 2013-as mennyiséghez képest az államot sújtó óriási, évek óta tartó aszály miatt. A színész a vízmű többszöri felszólítása ellenére nem hagyta abba a lopást, ezért kell felelnie a bíróság előtt. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.