Combino alá lökött egy nőt, most megfizet érte

Csütörtök reggel kezdődött a combinós gyilkosnak is nevezett A. Áron büntetőpere. A férfi 2014. augusztus elsején a Margit híd budai hídfőjénél a 4-6-os villamos alá lökött egy idős nőt, aki a helyszínen az életét vesztette.

A 42 éves férfit garázdasággal és testi sértéssel is gyanúsítják, de korábban is volt már büntetve. 2014. június 3-án szabadult feltételesen egy korábbi bűncselekmény miatt. Közvetlenül a gyilkosság előtt több mint egy hetet töltött egy pszichiátrián.

Miután onnan kiengedték, borzalmas dolgot művelt. A Margit híd budai hídfőjénél lévő 4-6-os megállójában egy kerekes szatyorral a peronon várakozó nőt előbb derékon rúgott, majd meg is lökte, amitől a nő sínekre esett. A megállótól 15 méterre lévő szerelvény már nem tudott megállni a vészfékezés ellenére sem és elgázolta az asszonyt, aki a helyszínen meghalt.

A. Áron ezután hangosan kiabálva megpróbálta letolni a villamost az áldozatról, azonban a közelben állók közül többen is látták, hogy ő lökte meg. A férfit a többi utas és a járókelők tartóztatták fel a rendőrség kiérkezéséig. 

Az elmeszakértői vizsgálat azóta beszámíthatónak minősítette, így nincs akadálya, hogy bíróság elé álljon az emberölés miatt.

Az Index tudósítása alapján A. Áron a bíróság előtt elismerte tettét, de azt vallotta, hogy nem akart gyilkolni, bánja a bűncselekményeket, amelyeket józanul nyilvánvalóan nem követett volna el.

A férfi jogi egyetemre járt, de nem fejezte be, majd Londonban is dolgozott. Az utóbbi években hajléktalanként élt a Margit híd budai hídfőjénél.

Korábban többször is belekötött ismeretlenekbe. Egy II. kerületi élelmiszerboltban többször is kiabált az eladóval, akit egy alkalommal meg is ütött. Tavaly nyáron egy gördeszkást rúgott meg a hídnál, de dobált már üvegeket a HÉV-aluljáróban is, ahol kötekedett a járókelőkkel.

A.Áron korábban azt vallotta, hogy ha iszik, rendőrnek képzeli magát, kitör belőle az igazságérzet és eszerint cselekszik.   

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.