Lennox Lewis és Will Smith viszi majd Muhammad Ali koporsóját

A háromszoros nehézsúlyú világbajnokot szülővárosában, a Kentucky államban található Louisville-ben helyezik örök nyugalomra.

Muhammad Ali múlt pénteken halt meg 74 éves korában egy phoenixi kórházban – írja a BBC. A Daily Mail szerint mellette volt mind a nyolc gyereke. 

„Az egész világ szomorú, nem érzem magam egyedül. Nem csak a családunk, hanem az egész világ gyászol” – beszélt érzéseiről Ali lánya, Laila hétfőn a Today show-ban.

Lánya szerint a bokszolónak a gyerekei voltak az elsők. Őt is megpróbálta lebeszélni arról, hogy a nyomdokaiba lépjen, mert féltette a sérüléstől. Laila bevallotta, hogy most ő is így tenne, ha a saját gyerekéről lenne szó. 

A háromszoros nehézsúlyú bokszbajnok pénteki temetésén az életrajzi filmjében Alit játszó amerikai színész, Will Smith és a korábbi angol nehézsúlyú bajnok, az ötvenéves londoni Lennox Lewis viszi majd a koporsót.

A koporsóvivők közt lesz még Ali korábbi edzőpartnerének, a szintén nehézsúlyú világbajnok, Jimmy Ellis testvére, Jerry Ellis, Ali unokatestvére, John Grady és Jan Wadell, unokaöccse, Ibn Ali, korábbi sógora, Komawi Ali és a család barátja, John Ramsey.

A pénteki szertartáson várhatóan ott lesz számos államfő és híresség, de bárki leróhatja tiszteletét, sőt a interneten élőben közvetítik is az eseményt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.