Megkezdődött a norvég tömeggyilkos „hisztipere”

A hetvenhét embert meggyilkoló Anders Breiviknek nem tetszenek a norvég börtönkörülmények, ezért az Európai Emberi Jogi bírósághoz fordult. Breivik kedden kezdődő tárgyalásán náci karlendítéssel üdvözölte az egybegyűlteket.
A 37 éves tömeggyilkos kedd reggel kilenckor szürke rabruhában jelent meg a bíróság előtt. A norvég hatóságokkal indított perének második tárgyalási fordulóját biztonsági okokból az Oslótól 130 kilométerre található Skien börtönben tartják - írja a Local. A tárgyalás várhatóan péntekig tart majd.

A tömeggyilkosságért 21 év börtönbüntetésre ítélt Breivik egy magánzárkában tengeti napjait. A szélsőjobboldali nézeteket valló gyilkos szerint a norvégiai fogva tartási körülményei kínzással érnek fel, ezért fordult bírósághoz.

Ügyvédje, Oystein Storrvik az AFP-nek azt mondta, ügyfele "nagyon komoly stressznek van kitéve", többek közt ennek is köszönhető, hogy abbahagyta tanulmányait. Breiviket az is megviseli, hogy cenzúrázzák leveleit, nem fogadhat látogatókat, és szélsőségesen elszigetelik a külvilágtól - írja a BBC.

Breivik és ügyvédje azt állítja, hogy a norvég állam két pontban is megsértette az Európai Emberi Jogi Egyezményt, amely kimondja, hogy tiszteletben kell tartani az elítéltek családi élethez való jogát. A norvég hatóságok szerint viszont fontos cenzúrázni a tömeggyilkos levelezéseit, mivel a veszélye, hogy szélsőséges nézeteivel a börtön falain kívül radikálisokat verbuvál.

Anders Breivik 2011 nyarán 77 embert ölt meg Utoya szigetén, egy ifjúsági táborban. A bíróság 2012-ben ítélte 21 év börtönre.

Breivik tavaly szeptemberben még azzal fenyegetőzött, hogy ha nem változnak a fogva tartási körülményei, halálra éhezteti magát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.