„Kemény fuvar” halálos kimenetellel

Baltimore-ban feloldották az éjszakai kijárási tilalmat, amelyet az egy hete kirobbant súlyos zavargások nyomán rendeltek el. Az erőszakhullámot az afroamerikai Freddy Gray halála váltotta ki, a 25 éves férfi egy rendőrségi rabszállítóban vesztette életét. Mint a marylandi nagyváros államügyésze, a pozícióba tavaly megválasztott Marilyn Mosby (képünkön) közölte: emberölés miatt vádat emeltek hat rendőr, négy járőr, egy őrmester és egy hadnagy ellen.

Adrees Latif / Reuters

Grayt a kezét hátul megbilincselve tették be a rabomobilba, de nem kapcsolták be a biztonsági övét. Az amerikai zsargonban „kemény fuvarnak” hívott „eljárás” nyomán a tehetetlen Gray ide-oda csapódott a járműben, amit a sofőr szándékosan kacskaringózva, éles kanyarokkal vezetett. A „kemény fuvar” során szerzett olyan súlyos gerincsérüléseket, amelyek a halálát okozták.

A rendőrcsaládból származó Mosby a rendőri erőszakot megbocsáthatatlannak tartja. – A törvény erejével azokkal szemben is fellépek, akik (rendőr)jelvényt viselnek – hangoztatta a 35 éves államügyész, akinek döntését a baltimore-i fekete közösség békés felvonulással is megünnepelte. Mosby érdeklődését az igazságszolgáltatás iránt nagyban befolyásolta egy személyes tragédia. Tizennégy éves volt, amikor egyik unokatestvérét fényes nappal lelőtték. Összetévesztették egy drogdílerrel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.