Heti 300 milliárdot hozott az ültetvény

Összesen 15 ezer tő marihuánát foglalt le a rendőrség a fővárosban néhány héten belül. Hetente 2 ezer tövet szüretelhettek, körülbelül 200 kilogramm marihuánát és 300-400 millió forintos hasznot hoztak az ültetvények.

Összesen 15 ezer tő marihuánát foglalt le a rendőrség a fővárosban néhány héten belül - jelentette be Ródler Norbert, a Budapesti  Rendőr-főkapitányság kábítószer-bűnözés elleni szolgálatának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Emlékeztetett rá: március elején hat, vietnamiak által üzemeltetett marihuána-ültetvényt találtak családi házakban, a  további nyomozás során a közelmúltban még tizennégy házban derítettek fel ültetvényt, valamint a kábítószer tárolására használt raktárakat.

Mint mondta, a rendőrség nem elégedett meg azzal, hogy elfogták az ültetvényeken dolgozókat márciusban, a szervezet vezetőit is el  akarták fogni, akik az ültetvényeket pénzelték. A rendőrség összesen 20 házban - jellemzően a XIV., a XVI. és  XVII. kerületben - talált marihuánaültetvényt, valamint felderített  két raktárt is, ahol 8-10 ültetvény kiépítéséhez szüksége vadonatúj  eszközöket találtak. Ródler Norbert megjegyezte: a raktárakban a  tápoldatoktól, világító berendezésektől kezdve, "az utolsó tekercs  ragasztószalagig" minden megvolt az új ültetvények létesítéséhez. Felderítettek öt épületet is, ahol részben raktározták a  kábítószert, részben az ültetvényeken dolgozó vietnamiak éltek, itt egyébként a beszerzésekről szóló számlákat, az ültetvények  kiépítéséről szóló tervrajzokat és a teljes elszámolást is megtalálták.

A rendőrség információi szerint a szervezet Csehország és Nyugat-Európa felé is "komoly kapcsolatokat épített ki". A rendőrség  szerint egyértelmű, hogy a vietnamiak által tavaly nyáron létesített  ültetvényekről származik az ősszel felderített nagyobb mennyiségű kábítószer, az egyik vezető ujjlenyomatát meg is találták egy akkor  lefoglalt ötkilós csomagon.

Tavaly 6 ültetvényt derítettek fel 3 ezer tővel, ehhez képest a  lefoglalt 15 ezer tő óriási mennyiség, és a minősége is sokkal jobb  - mondta a szolgálat vezetője, hozzátéve: átlagosan 100 gramm  marihuánát tudtak volna szüretelni egy növényből, hetente körülbelül  2 ezer tövet szüretelhettek, azaz körülbelül 200 kilogramm marihuánát és 300-400 millió forintos hasznot hoztak az ültetvények  a szervezetnek. A házakban egyébként mintegy 100 kilogramm  értékesítésre váró, szárított marihuánát is találtak.

A büntetőügyben 17 vietnamit vettek őrizetbe, ebből négy személy  a banda vezetője, szervezője volt, őket a múlt héten fogták el. A  többiek - jellemzően illegálisan az országban tartózkodók - az  ültetvényeken dolgoztak. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte  őket.

A szervezőket jelentős mennyiségű kábítószer értékesítésével  gyanúsítják és ez akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel is  büntethető, az alkalmazottakat kábítószer-termesztés miatt 10 évig  tartó szabadságvesztéssel is lehet büntetni, ráadásul a rendőrség  gyanúja szerint bűnszervezetben követték el a bűncselekményeket.

Ródler Norbert kitért arra: vannak a vietnámi kolóniában olyan  komoly anyagi háttérrel rendelkezők, akik vállalkoznak a  kábítószer-termesztésre, és viszonylag könnyen találnak munkásokat  az országba becsempészett honfitársaik között. Mint mondta,  embercsempészek szállítják Európába a Vietnámban megélhetési  gondokkal küszködőket, munkát ígérnek nekik, aztán eltűnnek, így az iratok nélkül maradt vietnámiak a honfitársakon keresztül vállalnak  sokszor ilyen illegális munkát, hogy pénzt tudjanak hazaküldeni.

A rendőrség szerint más bűnözői körök is foglalkoznak a kábítószer-termesztéssel, ezért óvatosságra intette a házakat hosszabb távra kiadókat. Mint mondta, az elkövetők a legkülönbözőbb indokokra hivatkozva akarják elérni, hogy a tulajdonos ne jelenjen  meg a háznál: hivatkoznak arra, hogy a hagyományaik szerint az  újszülöttjüket egyéves koráig nem lehet meglátogatni, vagy, hogy a  feng shui szerint szerencsétlenséget hoz, ha az új házban vendéget fogadnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.