Maga végezné ki a templomi lövöldözőt nagybátyja

„Ha bűnösnek találják, én leszek az, aki megnyomja a gombot" – mondta a kilenc ember meggyilkolásával vádolt Dylann Roof nagybátyja. Az huszonegy éves templomi lövöldözőt védelmi őrizetbe helyezték, első meghallgatása pénteken kezdődik. Roof-ot ha bűnösnek találják, akár halálra is ítélhetik.

A huszonegy éves fehér férfi helyi idő szerint szerda este a dél-karolinai Charleston egyik, feketék által látogatott templomában ima közben végzett az áldozataival. Dylann Roofot csütörtökön a gyilkosság helyszínétől körülbelül 400 kilométerre, Shelby-ben vették őrizetbe a rendőrök. A BBC azt írja, hogy a hatóságokat egy virágboltos értesítette.

Dylann Roof az Egyesült Államok egyik legrégebbi fekete vallási gyülekezetének a templomába, az Emánuel Afrikai Metodista Episzkopális Templom (AME) bibliaórájára ment el, részt vett a közös imán, majd egy óra múltán elővette a fegyverét és válogatás nélkül tüzet nyitott a jelenlévőkre.

Dylann Roofot a bíróságra vezetik a rendőrök
Dylann Roofot a bíróságra vezetik a rendőrök
Jason Miczek / Reuters

Ismerősei elmondása szerint a huszonegy éves fiú támogatta a faji szegregációt, és polgárháborút indított volna a feketék ellen. Roof szélsőséges nézeteiről tanúskodik az is, hogy Facebook-profilján olyan dzsekiben volt látható, melyre a dél-afrikai  apartheid-rendszer, valamint Rhodézia jelképeit varrták. A képet már törölték a közösségi oldalról.

A huszonegy éves ámokfutó első meghallgatását ma tartják. Roofot védelmi őrizetbe helyezték, és a börtönben folyamatosan figyelik, mert fenn áll a veszélye, hogy öngyilkosságot követ el. A saját biztonsága érdekében a többi rabbal sem engedik össze – jegyzi meg az ABC News.

„Ha bűnösnek találják, én leszek az, aki megnyomja a gombot" – jelentette ki Carson Cowles, Roof nagybátyja, aki először azonosította - a rendőrségi fotók alapján - a templomi ámokfutót. Cowles azt is elmondta, hogy a férfi 21. születésnapjára, áprilisban kapta a 45-ös kaliberű pisztolyt apjától. Roofot csendes, visszahúzódó fiúként jellemezte.

Szakértők szerint a bírósági eljárás hat hónapig tarthat, abban az esetben, ha Roof bűnösnek vallja magát. Ellenkező esetben akár három évig is tárgyalhatják ügyét. Dél-Karolinában van halálbüntetés, így nem kizárt, hogy három férfit és hat nőt meggyilkoló Roof a rá kiszabható legsúlyosabb büntetést kapja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.