Gigakikötő miatt szenved az Iszaptól Balatonfenyves, a rendőrség nyomoz

Védett területet jelentős mértékben megváltoztatva elkövetett természetkárosítás miatt indított nyomozást a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a balatonfenyvesi kikötőépítés ügyében az LMP feljelentése nyomán – írja a Sonline.hu
A Lehet Más a Politika szerint az épülő gigakikötő működtetéséhez mintegy 65 ezer köbméter iszapot kotortak ki és helyeztek át a tóban. A párt szerint ez egy darabig a kiadott engedélyek alapján történt, de tavasztól már a szomszédos szabadstrandot árasztják el a kikötőből kikotort iszappal. Az LMP úgy véli, a kikötő jelenlegi formájában való megépítése törvényellenes.

Lombár Gábor balatonfenyvesi polgármester szerint minden szabályosan és a terveknek megfelelően zajlik. "A vitorláskikötő-beruházás során a keleti mólószár és a strand között egy föveny alakul majd ki. Ehhez kell a homok, ha úgy tetszik, az iszap" - mondta Lombár, aki szerint uszadékgyűjtő lídó néven szerepel a tervekben az a strandsarok, ahová most az iszapot engedik.

Korábban megírtuk, hogy rendkívüli iszaposodás kezdődött a Balaton nyugati medencéjében. A jelenség több települést is érint, sokak szerint ott egy szabálytalan kotrás miatt kezdődtek a gondok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.