Elhunyt Lux Elvira

Az ország legismertebb szexuálpszichológusa 87 éves volt. Józsefvárosi otthonában hunyt el.

Lux Elvira 1929. január 2-án, Ózdon született. Járdánházán nevelkedett, a gimnáziumot Egerben, az angolkisasszonyoknál végezte. 1947-51-ig az ELTE elődjén, a BOTE-n tanult. Ekkoriban Szentágothati János anatómus volt a tanára, akivel patkányok agyát tanulmányozta. Emiatt döbbent rá, hogy inkább pszichológiai szempontból vizsgálná az agyat. Jelentkezett az ELTE pszichológia szakára, majd miután lediplomázott, közel 30 évig dolgozott a SOTE I.sz. Nőgyógyászati és Szülészeti Klinikáján klinikai pszichológusként.

Móricz-Sabján Simon :/ Népszabadság 

A SOTE-n és az ELTE-n szexuálpszichológiát és pszichoszomatikát tanított. Szexuálpszichológia címen 1980-ban adta ki első könyvét, de számos más publikáció is fűződik a nevéhez. Szinte a szakma összes nagyjával dolgozott: többek között Popper Péter, Szendi Gábor, Ranschburg Jenő, C Molnár Emma, Csernus Imre is szerzőtársa volt.

Ifjúsági lapokban fiataloknak adott tanácsot, iskolákban felvilágosító órákat tartott. 2000-ben a Magyar Természetgyógyászok Egyesülete tüntette ki, 2002-ben EU miniszteri kitüntetést kapott, 2004-ben pedig életművét díjazták a Batthyányi Strattman László-díjjal. 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét is megkapta. A Magyar Szexológiai Társaság elnöke volt.

1951-től a férfi 2013-as haláláig Kohler Gyula volt a férje. Házasságukból egy lány született.

A szexuálpszichológussal kétszer beszélgettünk, 2012-ben a színész-rendező Pintér Bélával egy közös interjú keretében nyilatkozott lapunknak. Bartók zenéjét ajánlotta és azt mondta, nem hiszi, hogy létezik kifejezetten rossz és jó. „Akkor van jó és rossz, ha adnak valamilyen értelmet ezeknek a kifejezéseknek. De azt hiszem, hogy vegytiszta jó és rossz valóban nem létezik. Ha így nézem, homorú, ha úgy nézem, domború, egynek szörnyen mulatságos, másnak szomorú – ahogy Karinthy írja."

Legutoljára 2013-ban adott interjút lapunknak, munkatársunkkal önbizalomhiányról és a csajozási tanfolyamokról értekezett. A párkeresésről azt mondta: "Amikor egyetemista voltam, egy ötperces gyalogúton háromszor szólítottak le. Aztán azt látom, hogy a mai fiataloknál elmaradtak az efféle kapcsolatfelvételek, mert az emberek elveszítették a magabiztosságukat és az önbizalmukat."

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.