Őt keresik Nancy meggyilkolása miatt

A rendőrség azonosította a május elején történt, Akácfa utcai emberölés feltételezett elkövetőjét, a 32 éves Jao Kao-peng kínai állampolgárt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a honlapján közölte, hogy a kínai férfi ellen a Budai Központi Kerületi Bíróság európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki.

Police.hu

H. Nancyt május 2-án, nem sokkal éjfél után Budapest VII. kerületében, az Akácfa utcai lakásukban találta holtan édesanyja. A tizenkilenc éves lányt csütörtökön helyezték végső nyugalomra a budapesti Új köztemetőben.

A BRFK nyomozói a széleskörű adatgyűjtés és a tanúk felkutatása, valamint nemzetközi együttműködés eredményeként azonosították a 32 éves kínai állampolgárt, Jao Kao-penget. A gyanú szerint a férfi ölhette meg a fiatal lányt, majd a bűncselekmény elkövetése után elhagyta Magyarország területét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.