DNS azonosította a királyt

A közép-angliai Leicester egyeteme elől indult el vasárnap ebéd előtt a III. Richárd (1452–1485) földi maradványait szállító gyászmenet, amely – negyvenöt kilométeres körutazás után – estére érkezett meg a város székesegyházába. Richárdot, akinek nagy valószínűséggel a lelkén szárad két, hercegi rangú unokaöccse vérének kiontása a Towerban, csütörtökön helyezik végső nyugalomra.

A király teteme és kísérete útközben megállt a bosworthi csatamezőnél, ahol távoli rokona, Tudor Henrik legyőzte, ellenfelei pedig brutális körülmények között meggyilkolták. Shakespeare instrukcióját követve a menet érintette Fenn Lane Farmot, Leicestertől harminckét kilométerre, ahol Richárd földre rogyott, és a sokat idézett „Királyságomat egy lóért” felkiáltást tette. A gerincferdüléses, púposnak ábrázolt uralkodó volt a brit történelemben az utolsó, aki harcban vesztette életét.

III. Richárd koporsóját viszik a leicesteri egyetem előtt
III. Richárd koporsóját viszik a leicesteri egyetem előtt
Suzanne Plunkett / Reuters

Az elsősorban William Shakespeare drámáiból ismert történelmi figura csontvázát két és fél évvel ezelőtt exhumálták egy leicesteri önkormányzati parkolóház alól. Személyazonosságát DNS-technológiával sikerült igazolni. A mintát egy, a királyt számos nemzedékkel követő unokaöcs, a Kanadában született, de Londonban élő műbútorasztalos, Michael Ibsen szolgáltatta. Stílusosan rá bízták az újratemetés szervezői III. Richárd korhű, tölgy- és tiszafából készült koporsójának elkészítését.

A leicesteri székesegyházban a csütörtöki istentiszteletet Canterbury érseke, az anglikán egyházi vezetője, Justin Welby celebrálja. A világszerte felfokozott érdeklődéssel kísért eseményről feltűnően hiányzik majd II. Erzsébet királynő. A zártkörű búcsúztatás után jövő vasárnaptól a nyilvánosság előtt is megnyílik III. Richárd síremléke.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.