Clarkson nélkül a többiek sem folytatják

Jeremy Clarkson kirúgása után kérdésessé vált a Top Gear című autós műsor jövője is. Clarkson egyik műsorvezető-társa a történteket „tragédiának” nevezte, és azt mondta, „egy korszak véget ért”.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a BBC tegnap bejelentette, nem hosszabbítják meg Jeremy Clarkson szerződését, miután a férfi egy elmérgesedett vita végén orrba vágta Oisin Tymont, a Top Gear egyik producerét.

Múlt este Alan Yentob, a BBC kreatív igazgatója közölte, szeretné, ha a botrányairól híres műsorvezető két társa, James May és Richard Hammond Clarkson nélkül is folytatnák a munkát, ám nyilatkozataik alapján úgy tűnik, barátjuk nélkül ők sem szeretnék folytatni a show-t. Hasonlóan nyilatkozott a műsor executive producere, Andy Wilman is, aki bennfentesek szerint szintén közölte, nem hajlandó több részt leforgatni. Ezzel veszélybe került a BAFTA- és Emmy-díj-nyertes sorozat jövője is – írja a Daily Mail.

Richard Hammond Twitteren azt írta, „egy korszak szomorú véget ért”, James May és Jeremy Clarkson pedig szintén a mikroblogon már a Top Gear volt műsorvezetőinek nevezik magukat.

May tegnap a riporterek kérdésére azt felelte, „a három műsorvezető együtt alkotott egy csomagot”, ugyanakkor megjegyezte, hogy már az ő érkezésük előtt is élt a műsor, amely azóta is több átalakításon esett át, és biztosra veszi, hogy valamilyen formában a jövőben is láthatják majd a nézők.

A BBC szóvivője csütörtökön nem reagált a May és Hammond jövőjét firtató kérdésekre.

 


 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.