Bűnösnek vallotta magát az AC/DC dobosa

Phil Rudd helyi idő szerint kedden reggel, az új-zélandi Tauranga körzeti bíróságon elismerte, hogy halálosan megfenyegetett valakit. Azt a vádat, hogy pénzt, motort, az egyik kocsiját vagy egy házat ajánlott fel valakinek a bérgyilkosságért, korábban ejtették, de a halálos fenyegetés miatt hét évet kaphat.

A hatvanéves zenészt tavaly novemberben tartóztatták le. Akkor többek között azzal vádolták meg, hogy megkísérelt bérgyilkost fogadni egy ember megölésére, ám ezt a vádat később ejtették. A halálos fenyegetés és a kábítószer-birtoklás vádjait azonban fenntartották.

Az AC/DC dobosa mindvégig ártatlannak vallotta magát a halálos fenyegetés vádjában, a kábítószer-birtoklást azonban egy percig sem tagadta. Kár is lett volna, hiszen a rendőrség a november 6-i házkutatás során 0,71 gramm metamfetamint és 130 gramm marihuánát talált az Aucklandtől kétszáz kilométerre délkeletre, Taurangában lévő luxusvillában.

Kedden azonban mindenkit meglepetésként ért, hogy Rudd megváltoztatta eddigi álláspontját, és még a tárgyalás kezdete előtt elismerte bűnösségét.

Rudd tavaly augusztusban, a Head Job című szólóalbumának megjelenése után jó néhány alkalmazottját elbocsátotta. A BBC úgy tudja, ennek oka az volt, hogy a tengerparti éttermében, a Phil's Place-ben rendezett összejövetel biztosításával nem volt elégedett, a CNN ugyanakkor azt írja, hogy a zenész a lemez bukása miatt küldte el alkalmazottait. Az egyiküket később felhívta és halálosan megfenyegette, szeptemberben pedig felhívta egyik üzlettársát, akivel arról beszélt, hogy „ki szeretné iktatni” az egyik volt alkalmazottját. Állítólag 200 ezer dollárt, egy motort, az egyik kocsiját vagy egy házat ajánlott fel a gyilkosságért.

Rudd ügyvédje, Craig Tuck szerint az eljárás gyakorlatilag egy dühös telefonbeszélgetésre épül, ezért olyan végkifejletre számít, amely nem jár jogi következményekkel ügyfelére nézve. Azzal, hogy Rudd most elismerte bűnösségét, elkerülte az ügyben keddre kitűzött tárgyalást. Ruddot akár hét év szabadságvesztésre ítélhetik a halálos fenyegetés miatt. Marihuána-birtoklásért pedig három, a metamfetamin-birtoklásért pedig hat hónap börtönt kaphat.

Rudd jelenleg óvadék ellenében szabadon védekezhet, a bíróság június 26-án hirdet ítéletet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.