Budai villája is volt, de szállodában élt az Ulpius tulajdonosa

Kepets András, az Ulpius-ház Könyvkiadó tulajdonosa márciusban kért csődvédelmet maga ellen. Azóta kiderült, nemcsak a kiadó adóssága halmozódott fel, hanem személy szerint Kepets is több embernek tartozik. 

A könyvkiadó fejének több budapesti ingatlanja is van, ennek ellenére ő maga egy szállodában bérelt lakosztályt havi hétszázezer forintért – tudta meg a Blikk. A lakásokat kiadta, egy budai villát pedig elkezdett felújítani. A többek közt a II. és XIII. kerületben található lakások mindegyikét jelzálog terheli, amit hónapok óta szintén nem fizetett. A Blikk becslése szerint emiatt százharmincötmillióval tartozik a bank felé.

A lap számba vette Kepets egyéb tartozásait is a baráti kölcsönöktől (ami becslésük szerint százmillió forint körül lehet) a saját cégéből kivett összegekig (ezt százkétmillióra teszik). Emellett szinte eltörpül az ismerősei szerint mindenhova taxin járó könyves másfél milliós taxiszámlája.

Az év végén két XIII. kerületi lakást váratlanul mégis eladott, majd az ezek után kapott összeggel és a könyvkiadó decemberi bevételével távozott, egyesek szerint Kanadában élő rokonaihoz.

A kiadó a szerzőknek sem tudott fizetni. Többek közt Fábián Janka, Frei Tamás, Keresztes Ildikó, Kelemen Anna és Torghelle Sándor is várja a pénzét az eladott könyvei után.         

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.