Az olimpikon gázolója máshogy emlékszik

A férfi, aki Benkó Barbara hegyikerékpáros olimpikon szerint elgázolta, majd cserbenhagyta őt, máshogy emlékszik a történtekre. Szerinte a biciklis rohant belé hátulról, mikor ő kocsijával megállt egy zebránál.

Mint arról beszámoltunk, szombaton este a férfi önként adta fel magát. „A szomszédoktól hallottam, hogy cserbenhagyót keresnek Piliscsabán. Ekkor kezdtem gyanakodni, hogy engem hozhattak hírbe, ezért kerestem meg a körzeti megbízottat” – mondta Polyvás András a Blikknek.

A férfit hétfőn tanúként hallgatták meg, eljárás nem indult ellene. Polyvás azt mondja, a baleset előtt körülbelül ötszáz méterrel szabályosan megelőzte a biciklist, majd megállt egy gyalogosátkelőnél. Ekkor hátulról beléhajtott Benkó, erre bizonyítékként egy horpadást is mutatott az autóján az újságírónak.

A férfi azt állítja, az ütközés után Benkó Barbara felpattant, ő pedig odament hozzá, és megkérdezte, jól van-e, hívjon-e mentőt, rendőrt, a nő azonban visszautasította ezeket. Ügyvédje, dr. Szekér Gyula úgy véli, a kerekes már akkor szabálysértést követett el, amikor a 10-es úton edzett, mivel tiltják a biciklis forgalmat.

A hegyikerékpáros olimpikon Facebook-oldalán tudatta, múlt héten csütörtökön egy kocsi elsodorta Piliscsabán. Kiszállt, majd megjegyezte: „ja, látom, jól vagy”, és továbbhajtott. Facebook-oldalán szombaton már azt írta: „(...) Nem gondolom, hogy szándékos gázolás történt, egyszerű pánikreakció, hogy otthagyott. A rendőrségi eljárás még zajlik, ki fognak minket hallgatni”.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.