Szexuális tanácsokat adott a WHO

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felszólította a 2013 decemberében Guineában kitört ebolajárvány túlélőit, hogy legyenek körültekintőek, ha szexuális kapcsolatba bonyolódnak, és minden esetben védekezzenek. A kórt terjesztő vírus ugyanis fél évvel a gyógyulás után is kimutatható a spermában.

Az Egészségügyi Világszervezet óvatosságra intette az ebolából kigyógyult embereket, és felszólította őket arra, hogy legalább három hónapig tartózkodjanak a szextől vagy csak védekezéssel éljenek nemi életet.

Dr. Nathalie Broutet, a szervezet tisztiorvosa a BBC-nek elmondta, az első vizsgált páciens ondójában három hónappal a gyógyulást követően is kimutathatóak voltak a vírus maradványai, de egy libériai férfinál még közel hat hónappal később is. Ez 90 nappal több, mint amit korábban dokumentáltak túlélőnél. 

Ugyan eddig nem bizonyították, hogy az ebola nemi érintkezés útján is terjedne, de a WHO mégis azt javasolja, hogy a betegséggel bármilyen módon kapcsolatba kerülők három hónapon át éljenek önmegtartóztató életet, vagy pedig minden szexuális aktuskor használjanak óvszert.

„Az, hogy a szervezetben vírusmaradványok vannak, még nem jelenti azt, hogy a személy potenciálisan fertőz. Ennek ellenére óvatosnak kell lenni” – tette hozzá Broutet, aki azt is elmondta, még további kutatásokra van szükség a témában.

A szakértők korábban már hangsúlyozták, hogy azok az emberek, akik szerencsésen felépültek az ebolából, semmilyen veszélyt nem jelentenek a lakosságra, így nincs ok az elszigetelésükre.

A 2013 végén kezdődött nyugat-afrikai ebolajárvány a vírus 1976-os azonosítása óta a legsúlyosabb fertőzés volt, nemcsak afrikai államokat érintett, hanem Európát és Észak-Amerikát is. Először fordult elő a betegség történetében, hogy egy páciens Afrikán kívül fertőződött meg.

A kutatások szerint a nulladik beteg egy kétéves kisfiú, Emile Ouamouno volt, akitől napjaink legrettegettebb járványa ered. A gyerek és teljes családja megfertőződött és – az édesapa kivételével – meghalt, ám az orvosok nem tudják, mi okozta náluk a vérzéses lázat.

A járványban a legfrissebb adatok szerint 25551 ember fertőződött meg, 10588-an pedig meg is haltak. A legtöbb megbetegedés az Afrika nyugati partvidékén fekvő Sierra Leonéban történt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.