A vihar közepén, az út szélén szülte meg gyerekét egy nő Ajkán

Ajka közelében, az út mellett kezdett el vajúdni egy nő szerdán, a tomboló viharban. Már nem értek el a kórházig, ott született meg a baba.

A terhesség 39. hetében járó nő a szabad ég alatt, a vihar közepén adott életet gyermekének. A mentők a szülés után néhány perccel érkeztek, és azonnal kórházba szállították az anyukát és gyermekét. Az ATV Híradója úgy tudja, mind a ketten jól vannak.

A szerdai ítéletidő halálos áldozatainak száma is nőtt. Pécselyen egy idős nő átzuhant az erkély korlátján, és már nem tudták újraéleszteni.

Ahogy arról beszámoltunk, Budapesten is elhunyt egy ember. A XIX. kerületben egy lakás pincéjében egy férfi halálos áramütést szenvedett. A Blikk úgy tudja, K. János épp értékeit próbálta menteni a húszcentis vízben álló pincéből, amikor véletlenül lerántott egy hosszabbítót.

A tűzoltók szerdán országszerte 4600 riasztást kaptak, a vihar milliárdos károkat okozott a magántulajdonokban, illetve az állam és az önkormányzatok által fenntartott infrastruktúrában - írja az MTI.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.