A csepeli erőszakoló gyilkolhatott tavaly Soroksáron?

Csütörtökön fogták el Budapesten azt a 22 éves férfit, aki még augusztusban bántalmazott és többször meg is erőszakolt egy lányt Csepelen. A helyszínek közelsége és az elkövetés módjának hasonlóságai miatt a rendőrség azt is vizsgálja, hogy a H. Bélának lehet-e köze a tavaly szeptemberben meggyilkolt soroksári családanya halálához – tudta meg a Blikk.
Ahogy azt tegnap mi is megírtuk, a 22 éves budapesti H. Bélát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Merkúr speciális bevetési egységének segítségével fogták el csütörtökön, saját otthonában. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy megtámadott, bántalmazott és megerőszakolt egy 22 éves lányt augusztus 20-án, a késő esti órákban.

A sérült lányra járőrök figyeltek fel, ők siettek a segítségére.

A Blikk az ügy részleteiről azt írja, H. Béla a Hő és az Arany János utca sarkánál találkozott áldozatával, aki egy buli után egyedül indult haza. A férfi fogdosni kezdte a lány, aki lány megfenyegette, hogy eltöri a kezét, ha még egyszer hozzányúlt.

A fiatal nő ezt követően távozni akart, ám a molesztáló utána eredt, hátulról leütötte, befogta a száját és a földre kerülő áldozat fejét többször a betonba verte. Miután a lány ellenállása csökkent, H. Béla letépte a ruháit és megerőszakolta.

A férfi, miután végzett, még jó 200 méteren keresztül kísérte áldozatát és azzal az ötlettel állt elő, hogy menjenek fel a lány lakására, de néhány pillanat múlva meggondolta magát és újra leteperte a nyílt utcán a törékeny testalkatú fiatal nőt.

A bulvárlap úgy tudja, a férfi a kikényszerített aktus közben becézgette áldozatát és arról beszélt neki, hogyha teherbe esik, megtarthatnák a babát. Az erőszaktevő végül elengedte a lányt, akinek azt mondogatta, hogy szerelmes belé és randit kért tőle „első találkozásuk színhelyére". A találkára mindjárt másnap sort akart keríteni.

A lány ezt elmondta a rendőröknek is, ám hiába jelentek meg a „megbeszélt" időpontban és helyszínen, a férfi nem tűnt fel. Később azonban kiszúrtak egy az áldozat által leírtakhoz hasonlító fiatalt, akit be is vittek a kapitányságra és DNS-mintát vettek tőle, ami megegyezett a megerőszakolt lányon találttal

H. Béla ellen kényszerítés miatt már folyt eljárás és a rendőrség most a helyszínek közelsége és az elkövetés módjának hasonlóságai miatt vizsgálja, hogy a férfinak lehet-e köze a tavaly szeptember 25-én, Soroksáron meggyilkolt Kardosné Gyurik Krisztina (†36) halálához.

A soroksári családanyát futás közben támadták meg, összekötözték, megerőszakolták majd megölték. A gyilkos vagy gyilkosok kilétére azóta sem derült fény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.