A több mint hétszáz külföldi diák a tradicionális művészeteket tanulmányozhatta, a 26 éves magyar lány festeni tanult. Balinéz tanára ösztönözte az utazgatásra. Eszter nekivágott a szigetvilágnak, helyi legendákra vadászott. – Megtudtam, hogy az egyik közeli városban van egy múzeum, ahol sokat tudnak mesélni. El is utaztam. Egy házibulin találkoztam fiatalokkal, akik figyelmeztettek, nehogy odamenjek. Kiderült, valójában egy régi keresztény templomról van szó, amit azért zártak be, mert szellemek látogatták. Nagyon erősen hisznek a természetfölöttiben – árulta el az Indonéziában hét hónapot töltő Eszter, aki kalandjait a Hellómiszter, áj láv jú! című könyvében írta meg.

Kedvenc legendáját egy temetési szertartáson hallotta Torajában. – Egy varázsló útnak indul, hogy gyógyírt keressen a faluját sújtó betegségre. Hat napon és éjszakán át meditált egy isten utasítása szerint, aki közben titokban meglátogatta, és beleszúrt egy tőrt. A meditáció végén az isten visszatért a varázslóhoz, és megkérdezte, észrevette-e a szúrást? Ekkor kirántotta a haldokló varázslóból a pengét, aki rájött, csak az istenek kiváltsága a halhatatlanság – mondta Eszter, hozzátéve: a helyi temetési szertartás két-három napig tart. Drága vízibölényeket áldoznak, a család a haláleset után akár egy évig is spórol a temetésre. Amíg sziklába nem helyezik a testet, addig nem is számít halottnak, csak nagyon betegnek.

Eszter autóstoppal egy barátnője társaságában járta végig az országot, így tanulta meg a hivatalos indonéz nyelvet. – Szótárral próbáltam megértetni magam. Éppen egy férfival beszélgettem tradicionális táncokról, amikor hirtelen ráéreztem a nyelv logikájára – idézte fel Eszter, aki már következő útjára, Dél-Amerikára gyűjt.

Mindenütt szívesebben fogadták, ha indonézül beszélt. Habár az eldugott falvakban ritkaságnak számít az idegen. – Sokszor meg is érintettek minket, hogy ugyanolyan tapintásunk van-e. Az út mentén ülők több helyen felugrálva köszöntek, hogy Hello, Mister! Sokszor úgy éreztem magam, mint egy hollywoodi sztár, mindenki kiabált utánam, hogy I love you! Ezeket az angol kifejezéseket ismerik –avatott be, hogy honnan vette szubjektív útikönyvének címét.

Eszter szerint a hazánknál vagy hússzor nagyobb Indonézia „zseniális” ország, de volt pár kellemetlenebb élménye is. – Egyszer ellopták a tárcámat, így kerültem először varázslóhoz. Egy kávézóban történt, a tulajdonos nagyon szeretett volna segíteni, de nem volt értelme hívni a rendőrséget. Ismert egy varázslót, akinek egy csomag cigarettát és egy tyúktojást kellett vinnünk. Az öreg először morogva írogatott valamit, a kezébe vette a tojást, szintén mormogott, majd egy kislámpa alá tartotta. Egy tökéletesen élethű arc, a varázsló szerint a tolvajé volt rajta, nem hittem a szememnek. Otthon aztán a rítus szerint földhöz kellett vágnom a tojást – mesélte Eszter, aki szerint minél eldugottabb helyre megy valaki, annál biztonságosabb.

Rossz élményeit inkább ki is hagyta könyvéből. Viszont arra remek példát ad, hogyan érdemes közeledni egy idegen kultúrához. – Látták, hogy nem olyan turista vagyok, aki bérel egy autót, de nem érdekli semmi – fejtegette Eszter. Bár mindig is fehér ember maradt a helyiek szemében, mégis közel tudott hozzájuk kerülni. Tisztelték azért, hogy megpróbált beszélni a nyelvükön.