Eszter szűk irodájában játék rendőrautók pihennek az aktákkal teli páncélszekrényen, a kisasztalon egy világító szemű műanyag koponya, Ahmed őrzi a rendet, a falon a Verdák című rajzfilmben szereplő rendőrautó posztere igazol vissza némi gyermeki ént, az íróasztalon pedánshoz közeli rend, a jegyzőkönyvkupac tetején pedig egy nejlonborítékban az egyik legutóbbi öngyilkosság főszereplője: egy 84 centiméteres kötél várja, hogy beszélhessen. Mármint Törteli főhadnaggyal, aki a legapróbb nyomokból, elejtett részletekből, megbújó összefüggésekből tárja fel a rendkívüli körülmények között elhunyt személyek utolsó óráit. Mert neki tényleg mesélnek a halottak.

A megtörhetetlennek látszó és a gonosztevőket egy kihallgatás során bizonyosan két jól irányzott mondattal összeroppantani képes rendőrtiszt eredetileg orvosnak készült, de középiskolai éveiben – mondjuk úgy – nem tudott mély barátságot kötni a kémia szépségeivel, így inkább a szintén vonzó rendőri pálya felé fordult. Esztert mindig is a válaszok szüntelen keresése mozgatta – és mozgatja ma is –, így a rejtélyes halálesetek megoldásában hamar megtalálta a neki való kihívást. Munkáját persze nem úgy kell elképzelni, ahogyan a televíziós bűnügyi sorozatok bemutatják: nem elegáns kiskosztümben és körömcipőben helyszínelnek a szakemberek, és végképp nem futurisztikus technikával oldják meg a megoldhatatlant, különösen nem huszonnégy órán belül. Törteli Eszter speciális szakterülete az ismeretlen holttestek azonosítása: egyik esetében például az hozott eredményt, hogy az elhunyt – igencsak hétköznapi – nevét és aláírását manuálisan összevetette a dokumentációs rendszerekben fellelhető, közel tizenhatezer hasonló aláírással. Alig pár hét monotonitás, és megvolt a megoldás.

A hét főt foglalkoztató Rendkívüli Haláleseti Osztály (BRFK-szervként fővárosi hatáskörrel) azokat az ügyeket vizsgálja, amelyeknél nem állapítható meg egyértelműen az idegenkezűség. Azaz feladatuk annak eldöntése: történt-e az ügyben bűncselekmény, illetve mi okozta a néhai személy halálát. Törteli Eszterre évente száznál is több ügyet szignálnak ki, esetei jelentős részét sikerrel le is tudja zárni; igaz, a páncélszekrényében így is külön polc ad helyet a még megoldatlan eseteknek. Átlagosan hatvan-nyolcvan halálesettel foglalkozik párhuzamosan, többségében egyedül szokott „agyalni” a megoldásokon; ebben gyakran egy kis játék tehénkével nehezített „gondolkodó toll” segíti, amelyet a boncolásokra is magával visz kabalából.

A főhadnagy sok mindent látott már a való világból. Talán túl sokat is. Ahogyan ő mondja: náluk közelebbi élményeket senki sem szerez a valódi hétköznapokból, a társadalom valós állapotáról. Legutóbb a fájdalmas halállal járó, maró hidrogén-szulfiddal öngyilkosságot elkövető tinilányok ügyében nyomozott, és kollégáival együtt sikerrel „kapcsolta le” azt az istent játszó huszonéves férfit, aki internetes fórumokon további nyolc fiatalt próbált rávenni csoportos öngyilkosságra. Részt vett a Dunában nemrég megtalált külföldi fiatalok halálának kivizsgálásában, ahogyan több magyar híresség tragikus sorsát is nyomon követte.

Eszter azt mondja, csak teljes objektivitással lehet sikerrel és személyiségtorzulás nélkül végezni ezt a munkát. Tudni kell kizárni az emberi tényezőket, megoldandó rejtélyként és nem tragikus sorsú személyekként tekinteni az elhunytakra. Csak így tud érzelemmentesen, a tényekre koncentrálva feltárni például egy csecsemő- vagy gyermektragédiát. Esztert egyedül az szokta megérinteni, amikor saját magát látja meg a holttestben, amikor vele egykorú lányt kell vizsgálnia. Aki akár ő is lehetne. Talán éppen a halállal való rendszeres randevúk az élet szeretetét erősítették meg benne. Mint mondja, mindennap erősebb benne az az érzés, hogy egyszer élünk, éppen ezért minden lehetőséget meg kell ragadni.

A fiatal főhadnagy rendszeres előadó a rendőrtiszti és a közszolgálati egyetemeken, nyilvános előadásaira hamar megtelnek a helyek, legutóbb például német tiszthallgatóknak mutatta be szűk körben a halálesetekkel kapcsolatos hazai eljárásokat. Törteli rutinos előadó, pontosan tudja, hogy a komoly és nem éppen vidám szakmai részletek mellett mikor és milyen viccnek van helye. Hogy elég arról mesélni a hallgatóságnak: nemrég úgy derült fény egy tragikus halálesetre, hogy egy panelház lakója azért hívta ki a rendőröket, mert régóta beázott a lakása a felette lakó miatt. A behatolás után derült ki, hogy a felső lakó négy éve váratlanul – szívleállás következtében – meghalt, mikor épp fürdéshez készülődött. A kinyitott vízcsap pedig csak folyt a kádba, és négy év kellett ahhoz, hogy az elfolyó annyira elvízkövesedjen, hogy a víz elárassza a lakást. A megdöbbentő eset vége pedig az lett, hogy az elhunyt nő lánya – aki négy éven át az anyja felé sem nézett – jelentkezett az örökségéért. A lakáshoz viszont megkapta a vízművek hétmillió forintos számláját is.

Az sem ritka, hogy Törteli Eszter és társai rég elfelejtett elhunytak ügyét vizsgálja. Tavalyelőtt egy közműtartozások miatt elárverezett lakásnál helyszíneltek a rendőrök, ahol az új tulaj beköltözéskor az előző tulaj holttestét találta a padlón. Egészen pontosan a padlóban. Hat év alatt ugyanis a lebomló test szinte közös szövetet formázott a faparkettával. Eszter abból tudta megállapítani a mumifikálódott test halálának pontos időpontját, hogy megkereste az ajtó belső oldalán felgyülemlett, bedobott reklámújságok közül a legrégebbit. Hat évvel ezelőtt dobták be a férfihoz, akinek „eltűnése” sem a szomszédokat, sem a többi lakót, sem a közműszolgáltatókat nem érdekelte. Egészen az új lakó megérkezéséig. Törteli főhadnagynak is az volt az első kérdése a lakóház közös képviselőjéhez: miért nem tűnt fel senkinek éveken át, hogy az illető nem ad életjeleket. A közös képviselő csak annyit mondott: bedobtak neki néhány felszólító levelet a közös költség miatt, „mi más kellett volna még tenni?!”. Az állampolgári közöny sokszor megrázóbb, mint maga az eset.

Eszter számára az ismeretlen holttestek azonosítása jelenti a legnagyobb és – ez sokaknak nyilván furcsa, de – a legjobban várt kihívást is. Igazán izgalmas feladat egy érdemi azonosító nélküli testet „szóra bírni”; kideríteni, hogy ki volt, amikor megszületett, és mit csinált az utolsó óráiban. „Minden holttestet ugyanúgy kezelek, mindegyik ugyanannyira fontos számomra. Azt szoktam mondani: a halál a legigazságosabb, hiszen nem válogat. Mindenkit utolér. És hogy félem-e a halált? Féljen ő tőlem!” – mondja apró mosollyal, miközben körmeivel dobolva a rádióból szóló rockzene ritmusát követi.

Törteli Eszter szereti a munkáját. És szereti az életet. Párjával a télen az ausztriai Hallstattba utaznak, mint mondja: rájuk fér egy kis közös kikapcsolódás. Hallstatt festői kisváros, nyugtató víztükör, zöld erdőkkel. És itt található a világhíres „Csontház” is, ahol a környékbeli elhunytak kifehérített, virágokkal és gót betűkkel díszített koponyáit tartják. De ez utóbbi nyilván a legkevésbé sem volt mérvadó az úti cél kiválasztásában.

Névjegy

TÖRTELI ESZTER 1987-ben született Kiskunfélegyházán. A Rendőrtiszti Főiskola elvégzése után végigjárta a kötelező ranglétrát, jelenleg a BRFK Rendkívüli Haláleseti Osztályának nyomozója. Elvégezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendészeti vezető mesterképzését, majd az önkéntes tűzoltóképzést, nemrég grafológiából szerzett újabb diplomát. Lánytestvére Hollandiában él, egy fordítóirodát vezet.