Oké, Csucsukám!

Kereshetnénk napestig Szűcs Istvánt Tiszaföldváron, mégsem remélhetnénk útbaigazítást. Ilyen nevű embert nem ismernek a helybéliek. Talán még a szomszédai sem tudják, hogy valójában így hívják, pedig a vendéglátós az alföldi kisvárosban született.

Bezzeg Oké Pistát,meg egykori vendéglőjét, a Dagonyát megyeszerte emlegetik. Sőt az országhatáron túl is, a helyi termálfürdő kempingjéből akkor tűntek el a holland és a német rendszámú lakókocsik, amikor Oké lehúzta a rolót. A vendégnek kell a nosztalgia, a letűnt korok restijeinek, kerthelyiségeinek, kiskocsmáinak békebeli hangulata, ahol még nem vált el élesen egymástól az italmérő és a kifőzde, hátul kuglizni is lehetett – magyarázza Oké, aki beszédes becenevét inaskorában kapta mesterétől. A főnök az első napon csak annyit kért tőle, ha megértette a feladatot, akkor mondja azt: „Oké, Csucsukám!”. Később a „Csucsu” elmaradt, régi mesterei, egykori főnökei már mind meghaltak. Az „oké” azonban máig aranyszabály, mert a vendég egyszerűen nem kérhet lehetetlent.

A legendás Dagonya 2010-es záróbulija egy fergeteges struccfesztivál volt. Előtte pár évig Oké megpróbálta a „két lábon” állást, de a válság a vidéki strandvendéglők forgalmát éppúgy leapasztotta, miként a magyarországi strucctartásnak sem kedvezett. Ám egy vérbeli vendéglősnek a csődöt is tudnia kell tálalni. A termetes madarakkal való ismerkedés nem ment olyan könnyen. Erre a jobb alkarján máig emlékezteti egy mély forradás. Karácsonyeste éppen etetni akarta az állatait, amikor az egyik féltékeny strucckakas úgy megrúgta, hogy a három réteg vastag ruhán keresztül is áthatolt pengeélességű karma.

Mondani sem kell, az ügyeleten végződött a kaland, ahol az orvos nem akart hinni a fülének. Struccrúgás szenteste?! Később Oké összebarátkozott az állatokkal. A csúcslétszám ötvenkét strucc volt a karámban. A történetből azt is megtanulta, struccéknál a féltékenység mindennapos, ugyanis egy kakas és két tojó a hagyományos családmodell. A strucctartás a honi szabályozás egyik határmezsgyéje, lévén vadállat, amit a gazdák haszonállatként tartanak. Ha valaki nagyobb létszámban gondolkodik, számíthat rá, hogy egyik hivatalból a másikba küldözgetik az engedélyekért. Igénytelen, szinte mindenevő, mindent tűrő madár a strucc, s ha éppen nem féltékeny a párjára, akkor egészen szeretetre méltó „háziállat”.

A 100-120 kilós vágósúlyt 14-15 hónapos korukra érik el, nincs olyan darabjuk, ami ne lenne felhasználható. A bőrükből táskát, a csontjaikból ékszert készítenek, a tojásaik szenzációszámba mennek húsvétkor. A tojást nem szokták feltörni, hanem a két végén lyukat fúrnak. A sportosabbak tüdővel fújják, míg a lustábbak biciklipumpával fújtatják ki a közel 30-40 tyúktojásnyi sárgáját, fehérjét. A mélyvörös strucchús zsír- és hájmentes, koleszterinszegény. Talán egy egész picit édesebb, mint a nálunk honos húsok. Oké Pista szerint leginkább semleges ízű. Értő fűszerezéssel többféle ízirányba is elvihető. Olyannyira, hogy az ügyes szakács némi birkafaggyúval „hamisítatlan” birkapörköltet varázsolhat belőle, kacsint egyet Pista, de némi fantáziával lazacként is szervírozható főzőversenyen.

Magyaros megközelítésben nem kell sokat bűvészkedni vele. A dinsztelt vöröshagyma, pirospaprika, só és bors a pörkölt alapja. Oké nem is tesz mást bele, s ezzel az egyszerű recepttel nyert egyszer egy vadételfőző versenyt. Az sem szentségtörés, ha kerül bele fokhagyma, paradicsom, zöldpaprika, kakukkfű, köménymag, majoránna, meg ami még akad otthon, például vörösbor. Oké a vendéglátás megszállottja. Nem tud úgy felkelni, hogy ne készítene legalább 30-40 szendvicset. Az sem véletlen, hogy egyik fia a hódmezővásárhelyi vendéglátó-szakközépiskolában végzett, sőt egyik unokája is ott tanul.

Mostanában Kunszentmártonba járnak át hajnalonként, ahol a Mama büféjét viszik a feleségével, Marikával. Az apró helyiség alapjáraton egyszerű lángossütő lenne, ahol virslit, palacsintát is adnak. De Pista nem tagadja meg önmagát. Szép időben székeket, asztalkákat rak ki, s ha a vendég kér valamit, a válasz nem lehet más, mint oké. Fogadkozik, hogy csinál ő még olyan kisvendéglőt, mint amilyen a Dagonya volt, amit egyablakos kifőzdéből fejlesztett menő kerthelyiséggé. És azért egy fokhagymás tarját ma is bármikor kisüt a büfében, ha azt látja, hogy a hozzá betérők messzi ről jöttek és nagyon éhesek.

Szűcs István, azaz Oké Pista
Szűcs István, azaz Oké Pista
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.